Előszó
A kötet gyakorló ügyvéd szerkesztőit az a felismerés vezette, hogy az anyagi jogszabályok hatalmas tömegével szemben a leggyakrabban használt eljárási törvények elférnek egy átlagos méretű könyv keretei között és hasznos segédeszközei lehetnek a mindennapi munkának.
Az összeállítás a közölt jogszabályoknak a kézirat lezárásakor hatályos szövegét foglalja magába. Az ettől való eltérést az egyes törvényeknél külön jelöljük. Terjedelmi és gyakorlati okokból általában nem tartalmazza a törvények más jogszabályokat módosító, átmeneti és hatályon kívül helyező rendelkezéseit, a nyomtatvány-mellékleteit, valamint a módosításokat jelző lábjegyzeteket. Azokban az esetekben, amikor a jogszabályt már módosították, de a módosítás hatályba lépése csak a jövőben történik meg, jegyzetként közöljük a módosítás szövegét és a hatályba lépés időpontját.
Összeállításunk kifejezetten eljárási jellegű és célú. A szerkesztők azokat az eljárásjogi szabályokat igyekeztek kötetbe szerkeszteni, amelyek használata leggyakrabban szükséges a jogalkalmazói szakmai munkában. A válogatás természetesen szubjektív, ezért változatlanul kérjük, hogy amennyiben az ELJÁRÁSI TÖRVÉNYEK 1999 című kiadvánnyal kapcsolatos tartalmi vagy formai javaslatuk van, jelezzék azt a kiadó címén.
Amennyiben törekvésünk találkozik az Önök igényével, az ÁRBOC Kft. az 1999. évtől kezdődően minden év elején megjelenteti - a tárgyév január 1. napján hatályos szöveggel - az ELJÁRÁSI TÖRVÉNYEK című kiadványát. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy a lapcserék, az átvezetések, egyéb hatályosítás technikai nehézségeitől mentesülve a jogalkalmazóknak egész éven át rendelkezésére álljon egy hordozható, könnyen áttekinthető, praktikus jogszabálygyűjtemény.
Az ELJÁRÁSI TÖRVÉNYEK 2000 című kiadványunk (lezárás: 2000. január 1.) előzetes megrendelői az idei évkönyv árán (2.800,- Ft) rendelhetik meg a jövő év február elején megjelenő kiadványt, ha megrendelésüket 1999. szeptember 30-ig eljuttatják a kiadó Árboc Kft. címére: 1022 Budapest, Bimbó u. 3. I. em. 2., postacím: 1656 Budapest, Pf. 100. Tel.: 316-7156, Fax: 316-0431, E-mail: arboc@datanet.hu
Vissza