Petőfi Sándorról a versei és az életéről tanultak alapján szinte mindenkinek van egy elképzelése. De milyen lehetett az igazi Petőfi? Milyen körülmények formálhatták ellentmondásokkal teli, sajátos jellemét, amelyre az idők folyamán oly sok jelzőt aggattak kortársai és az utánuk jövők? Mik azok a jól dokumentált életesemények között megbújó apró történések, amelyek sorsát alakították?
Minderre választ kaphatunk ebből az izgalmas regényből, amely amellett, hogy hitelesen mutatja be Petőfi életének nemegyszer hajmeresztő fordulatait, igyekszik a hús-vér embert is megláttatni a legendássá vált alak mögött. Petőfit az idők folyamán mondták már lánglelkű poétának, az istenek magyar kedvencének, a nép apostolának, de ábrándos golyhónak, félbolondnak, betyárnak és még sok egyébnek is nevezték. Egy biztos: hidegen senkit sem hagyott. Rejtélyes eltűnése pedig csak még tovább mélyítette a személye körül kialakult kultuszt. Tény, hogy Petőfi a legnagyobb magyar költő, az ő verseit fordították le a legtöbb nyelvre, itthon és világszerte is ő a legismertebb. Ez egyrészt a néplélek tökéletes ismeretének tudható be, amelyet költészetté tudott varázsolni, másrészt az 1848-as forradalomban betöltött vezető szerepe miatt. Lehet, hogy az igazi Petőfi, mint ember, különc viselkedése és szenvedélyessége miatt sokak nemtetszését váltotta ki, lehet, hogy bizonyos viselt dolgai visszatetszést kelthettek, kétségtelen azonban, hogy már életében is rendkívüli népszerűségnek örvendett, ami a mai napig tart. Ember nincsen hiba nélkül, s mi őt minden hibája ellenére is szeretjük.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.