Elfújta a tigris

Előszó

Az emberi élet tele van nyílt tragédiákkal és rejtett örömökkel. A tragédiát az ember igyekszik a világ elé tárni, hiszen szolidaritást remél segítségre számít. Rejti örömét, mert nem akarja növelni irigyei számát. (Nő az magától is!) Állítja erről a közmondás. "A megosztott bánat félbánat, a megosztott öröm kétszeresére nő". De csak a bánatát igyekszik megosztani az ember, hiszen az öröme magától is közkinccsé válik. A művész viszont önzetlenül igyekszik közüggyé tenni életörömét. Megrajzolja az élet rejtegetett örömeit és ajándékul kínálja fel mindenkinek. De szemérmes az ember. Ha az eddig rejtegetett örömet lát ábrázolni, akkor lesüti a szemét. De így sem menekülhet. Ideig-óráig, évekig tilthatja a megszerezni nem ildomos ábrázolását, de örökre el nem rejtheti. Ékes példa erre ennek a könyvnek minden rajza és mindegyik értelmezése. Az ember közösségi (társadalmi) lény és ha elvárja, hogy kínját-baját megosszák vele, akkor fogadja el, ha a rejtett jókedve is napvilágra kerül. E könyvben erről (erről is!) szó van.
Úgy érzem (én), hogy a művésznek és az értelmezőnek a célja a könnyed, mélyértelmű szórakoztatás. A rajzok és a szövegek játékosan szabadszájúak, emberien komolyak. Elvonatkoztatott konkrétumok. Korlátlanul korlátozottak. Vonzóak és felháborítóak. Tehát provokálóan avantgárdok. Lehet szeretni vagy szemlesütve elvetni. Befogadni vagy elvetni. De senkinek sem közömbös. Nyomot hagy.
Ez a könyv mindenkinek hasznos. Annak is, aki esetleg megborzong a mondandójától, ha el is határolódik tőle. Tigrisbőrbe kötve szőrös, puha, lágy és izgató tapintása. Meg kell fogni, simogatni, a fej alá lehet tenni (kis párna!). Óvatosan kell bánni ezzel a "kispárnával".
A nép hite szerint ugyanis a könyv tartalma e memóriákba tolakszik, ha rajta alszunk, (Ma már relaxálunk!) Márpedig a kísérő-értelmező szövegek a képek nélkül nem teljesek, annak ellenére hogy nem mindig érzünk összhangot a rajz és a leírtak között. De hát nem "szabályos" művészet ez. A kifejezés, a megörökítés provokáló rögzítését választotta művész. Így az ajánló magyarázó szöveg is "szabálytalan". Nekem ez jut eszembe erről - vágja a képünkbe az író. Tessék, szabad a vásár, a megtekintőnek szabadságában áll hogy más jusson az eszébe az adott rajzról. Ebben a könyv belső harmóniája. Összehozza a nem mindig egységesíthetőt egy másik szintézis megteremtésére provokálva. Nem mindenki tud művészeti alkotást rajzolni, de szabadságában áll azt értelmezni. Jusson mindenkinek más az eszébe.
Döbbenetesen emberinek tartanám, ha érdekek értelmezésének a vitáját végre nem fegyverrel, vagy falak (határok) építésével akarná eldönteni az ember. Ajánlanám inkább a szavak versenyét. Na nem a diplomatákét, hiszen az ő szóversenyük nem mindig vezet végső megoldáshoz. Én azt képzelem el, hogy értelmezési versenyt rendezünk. Kiadhatnánk egy könyvsorozatot, amely tigris-, medve-, főkabőrben (műanyagból) elénktárja, hogy minden népből választott tíz embernek mi jutott eszébe az adott rajzról. Aztán azokat is értelmezhetnénk. Végtelenül sok előszót írhatnánk. Szóval békés foglalkozással lennénk elfoglalva. A fantáziánk határtalan, mégis az életünk határok közé van beszorítva. A gondolkodásban is és a valóságot ábrázoló atlaszokban is. Ezért hasznos, ha a grafikus művész és az író együtt darabolja, tördeli ezeket a határokat.
Közeledik az előszó vége, az elkövető személyének leleplezése az aláírásával. Itt kell válaszolnom arra a kérdésre, hogy miért én írtam, követtem el ezt a bevezetőt. A válasz egyszerű: felkértek rá. De ez formális válasz, ugyanis most nem volt kötelező elvállalni. Különben sem szükséges egy "ilyen" szöveges rajz-gyűjteményt általam ajánlani az olvasó-élvező számára. Annál is inkább, mert a felkérők indoklása sem volt elég meggyőző. Körülbelül akörül mozogtak, hogy te jutottál az eszünkbe. (Hát 10 millióból ez sem semmi!).
De én miért vállaltam? Válaszolnám nyugodtan azt: csak! Ennél azonban többről van szó! A tiltott gyümölcs kísértett meg. Közismert, hogy Ádám óta a tiltott gyümölcs megkóstolása a legjobb falat. (Legalábis így hisszük) Most a szabadság szele érintett meg: én döntök erről egyedül. Nem kell a kollektív testület állásfoglalása, a főnök jóváhagyása, a konzultánsok beleegyezése. Nem köt, hogy csak az a jó, ami "nekünk" megfelel, csak az a művészet, ami "nekünk" tetszik, hogy csak az erkölcsös, amit "mi" annak tartunk.
Ezeket a korlátokat, a harmadik "T-t", egyszer át kellett törnöm. Most megtettem. Most összeadtam magam olyasmivel, amivel nem mindig tudok teljes mértékig azonosulni. De ez a művészet és a valóságnak a része, amit ábrázol, van, létezik. Az ábrázolás sokszínűségével gazdagítja élményeinket, egyszer én sem maradhattam ki belőle.
Megtettem tisztelettel ajánlva ezt a könyvet a nagyérdeműnek.

Budapest, 1994. november 25.

Berecz János Vissza