Eleven zsákmány

Előszó

Előző könyveimben, a "Hozd vissza élve őket" és a "Vad rakomány"-ban sok igaz állat-élményemet mondtam el. Azokban a történetekben többé-kevésbbé magam is szerepeltem, mert az ember nem élhet és foglalkozhat húsz évnél hosszabb időn keresztül vadállatokkal, nem foghatja el őket anélkül, hogy szerepet ne játszana életükben. idővel félig emberivé válnak, emberi vonásokat vesznek fel és én meglehetősen jól tudom előre, hogy egy frissen ketrecbe zárt tigris, vagy karámba terelt vadelefánt mit fog cselekedni és miként fog hatni rá új élete, mely természetesen szorosan kapcsolódik az én életemhez, míg csak be nem szállítjuk az állatot abba a cirkuszba, vagy állatkertbe, melyik megrendelte.
Eddig egyik könyvemben sem beszéltem azokról az emberekről, kik a Távol-Keleten és a dzsungelvidéken élnek, ahonnan élővad-rakományaimat hozom haza. Ezek az emberek éppen olyan érdekesek, vagy még érdekesebbek, mint a négylábú állatok, a kígyók és madarak, melyeket elfogok. Nagyrészt idegen világból plántálódtak oda és magatartásuk ugyanolyan érdekes, mint egy fekete párducé lenne, ha azt történetesen elvinnék szülőföldjéről, a maláji erdőségből és valamely nyugati síkságon eresztenék szabadon. Mitévő lenne ott? Hogyan élne? Szelíd lenne vagy vad? S ha megélné, vajjon egy-két év multán ugyanaz a hajlékony macska plántálódtak oda és magatartásuk ugyanolyan érdekes, maradna-e, ugyanolyan ösztönei és szokásai lennének-e, mint amikor újonnan került oda távoli hazájából? Vissza