"eleven tanulság"

Előszó

A 21. századból visszatekintve, a modern patológia kibontakozása megszakítatlan folyamatnak, szinte töretlen előrehaladásnak tűnik. A szaktudomány 18. század végén megindult fejlődése azonban nem nélkülözte az ellenállást, a zsákutcákat, hiszen a patológiai kutatás pozíciói a 19. század derekáig egyáltalán nem voltak erősek.
A modern patológia kezdetei egészen a reneszánsz Itáliáig, a 15. század végére nyúlnak vissza, amikor a firenzei Antonio Benivieni (1443-1502) boncolásokkal igyekezett megállapítani a halál okát, és eredményeit De abditis morborum causis című művében tette közzé. A 15. század során a milánói kórházakban is bevett gyakorlat lett a post mortem vizsgálat. A modern patológia megszületéséhez azonban sokkal kiterjedtebb anatómiai, fiziológiai és szövettani ismeretekre volt szükség, ám mindehhez finomabb, nagyságrendekkel nagyobb felbontású mikroszkópok megépítése, azaz egyúttal a fizikai, optikai, és mérnöki tudományok fejlődése is elengedhetetlen volt. Az anatómiai és fiziológiai tudás a 18. század első felében eljutott arra a szintre, hogy Giovanni Battista Morgagni (1682-1771) immár szisztematikusan volt képes megfeleltetni a kór tüneteit a betegség szervezetben elfoglalt helyével. Morgagni elmélete szerint a betegségek meghatározott szervekben lokalizálhatók, anatómiai elváltozásokban érhetők tetten, és valójában ezek a kóros elváltozások okozzák a betegséget. Morgagni után azonban még mintegy harminc évig tartott, amíg a francia Francois Xavier Bichat (1771-1802) 1799-ben a patológiai kutatások fókuszát a szervi elváltozásokról egyértelműen a szövetekre tudta helyezni. Hatására vált elfogadottá az a nézet, hogy a betegség manifesztálódását a szöveti állomány elváltozásának és nem szervi elváltozásnak kell tekinteni. Vissza