Életrajzom

Fülszöveg

A Mérnökegylet kitűnő iskola volt a kezdőknek, nemcsak azért, mert tartalmas előadásokat hallottunk időszerű építészi kérdésekről, tervpályázatok ismertetését, színvonalas vitákat, hanem mert tanultunk modort, fellépést, a tárgyakhoz való hozzászólás révén önfegyelmet, és mindenekfelett szerénységet. A fesztelen, kollegiális atmoszférán belül az alapmotívum a tekintélytisztelet volt. Felemelőnek vettük, ha bemutatkozhattunk ismert nevű építőművészeknek, és egy-egy tervpályázati sikerünk alkalmával elismerő szavakat kaptunk tőlük. Az ülés utáni vacsorán az egyleti étteremben nagy U alakú asztalnál ültünk. Mi természetesen az U betű két szárának a végére kerültünk, mindenki ott kezdte, és fokozatosan haladt a közép felé. (K. I.: Életrajzom)
Elv, hogy mindenki oly irányban tervezzen, amilyenhez kedve és adottsága van; kimondott iránya a tanszéknek nincs - ilyen csak a tanszemélyzet tagjainak lehet (és kell is lennie), de csakis saját tervezői munkaterületükre; másokat a saját felfogásukra reákényszeríteni nem szabad. Úgy kell a tervezést tanítani, hogy a hallgatókban szunnyadó építőművészi hajlam a saját vonalában kifejlődhessék és kibontakozhassék, anélkül, hogy az eredeti irányától eltérülne; nekünk csak az esztétikai vágányokat kell részükre lefektetni azokon a területeken, amelyeken egyénenkint haladni kívánnak. (K. I.: Tervgyűjtemény. Műegyetemi építészhallgatók munkáiból, 1944) Vissza