Életem, képeim...

Előszó

Curriculum vitae - Ars poetica
Él és gyönyörű képeket alkot közöttünk egy reneszansz ember: Meiszter Kálmán festőművész. Kőbányai, aki itt született a városrész peremén. Szegény sorsú szüleinek ő lett a harmadik gyermeke, mint a népmesében, csak ő nem vándorútra indult, hanem alkotásokon keresztül boldogságot teremteni. Végiggyalogolta azt a gyerekkort, ami osztályrésze volt mindazon sorstárainak, akik a húszas-harmincas években elkezdték, tétova, csetlő-botló lépéseiket. Egyáltalán nem "világmegváltó" vágyakkal néztek az előttük álló jövőbe, inkább az út porába esve. de mindig talpra állva, azért küzdöttek, hogy övék is lehessen az élet! A Mester korán megtapasztalta: nem az a baj, ha valaki a földre esik, hanem, ha ott is marad! Ő felállt és valami belső késztetéstől vezérelve konok elszántsággal tette dolgait. Építette azt a világot, amit maga álmodott és valósított meg: a jót és a szépet.
Pap szeretett volna lenni, minden, akkori szegény gyerek vágyai között ez a karriervágy megtalálható volt. Mégis pályakezdése ugyancsak sokfélére sikeredett. Így vall erről: „Voltam én fűszeres inas, kertész, fémöntő, villanyhegesztő, mérlegkészítő, szabóinas, végül aztán serfőző inasnak szegődtem el a sörgyárba." Közben rajzolt és föstögetett darab papírra, úgy egyébként mindenre, ami elérhető volt számára. Amit tett az talán előre is vetette, hogy egyszer olyan képeket fog fösteni, amelyek tetszenek a nagyérdeműeknek. Ha tehette, olvasott, így jutott hozzá Madách: Az ember tragédiája olcsó kiadásához. Sok évtizeddel később is felidézi a falanszter jelenetet, amikor Michelangelót az aggastyán megbünteti, mert cirádát faragott a széklábra. A büntetésre a válasz ez: "Én borsón térdepelve is szépet álmodom!". Meiszter Kálmánnak ez lett élete gondolkodásának fundamentuma és ezt üzente a képein keresztül mindenkinek.
Az ember sorsát nem írták meg előre. Bár akadnak, akik a sors könyvéről beszélnek. Mindenki előtt azonban a szüntelen választás áll és dönteni kell! Ha rosszul döntöttek, akkor szembekerülve a következményekkel kárvallottként mindenre és mindenkire mutogatnak, gyakran csak annyit lehet észrevenni, hogy kezdetét vette már a körkomédia.
Meiszter Kálmán felcseperedvén sajátos válaszút elé került. A II. világháború forgószele elkapta. Kézhez vette a SAS behívót. Ha nem tesz eleget a katonai behívónak, akkor, ahogy a plakátokon hirdették: „Felkoncolják". A katonaszökevényekre ez várt. Megy a frontra! A legrosszabb, hogy elesik. A jobb az, hogy valamilyen formában túléli a világégést. Túlélte, de szovjet hadifogság árán. Néhány év az életéből a lágerek világát jelentette, a semmi vak küszöbén tengődött a lét és a nemlét között. Sokan, akik megjárták ezt a poklot, már elmondtak majdnem mindent. Jól emlékszik arra, amikor gyerekkorában náluk, vagy a szomszédoknál összejöttek az idősebbek egy pohár borra a beszélgetés során furcsa szavak hangzottak el: Isonzo, Doberdo, fogság. Akkor és ott értette meg, hogy neki küldetése van, a szépet, a megértést kell szolgálnia, ha kikerül élve a láger poklából. Ezekről az évekről keveset szól, csak annyit mond: „A hadifogság éveit pótolni kell!". Most nyolcvan felett is így él és dolgozik.
Ismerkedése a művészettel csak 1949-ben kezdődhetett meg. Bekerült a Kőbányai Sörgyárak Képzőművészeti Szakkörébe, ahol elsőnek Tarr István szobrászművész türelmes útbaigazításokkal vezette az ábrázolás alapvető műhelytitkaiba. Ezt követően Varga Magda festőművésznő csiszolgatta a művészet felé vezető göröngyös útját.
Sikeres felvételi vizsgát tett 1951-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Első mestere Papp Gyula, majd Kmetty János volt, őt követte Barcsay Jenő. Szívesen emlékszik Krocsák Emilre is. E művész tanárok észrevették és segítették, hogy olyan szakmai alapokkal engedjék útra a tanítványt, akiben van arra képesség, hogy megteremtse a saját maga világát.
Hosszú időszak következett, a - „föstő", ahogy ő nevezi magát - életében ez volt az építkezés. Alakítgatta magában a meiszteri felfogás sajátos arculatát. Az az eltökélt szándék vezette, hogy a mestereitől tanult szakmai ismereteket sajátos egyéni stílussá formálja. Kezdetben csoportos kiállításokon szerepelt egy-egy művével. Majd 1976-ban elérhette az első gyűjteményes kiállítását.
Balogh Lajos a Pataky Művelődési Központ azóta elhunyt első igazgatója figyelt fel Meiszter Kálmán egyéni, saját stílusú alkotásaira. Jó érzékkel hívta meg egy kiállításra. Figyelemreméltó a Mester nyilvános bemutatkozásában, hogy ő lehetett az újonnan szerveződött Pataky Galéria első, a nagyközönségnek bemutatkozó művésze. A műértők, a látogató közönség kedvezően fogadta, a gondolkodást, a bemutatott képeket. Vissza