Életem (dedikált példány)

Előszó

Ma töltöttem be 75. évemet. Ha szerencse a megöregedés, a magas életkor elérése, akkor én a szerencsés emberek közé sorolhatom magam, mert szinte a csodával határos, hogy annyi viszontagság után értem el eddig a mérföldkőig, amely mellett most haladok el, ki tudja meddig.
Ez a nap csak úgy, mint korábban a tízéves, majd a huszonöt éves évfordulók, megállásra, gondolkodásra kényszerítik az embert, mely részben a múlt értékeléséből áll, részben a várható jövő felméréséből, tervezéséből, elképzelésekből.
75 év alatt mindenkinek sok-sok emléke halmozódik fel a múltból, szépek, jók és keservesek vegyesen. Ezekből mindből nagy tanulságok halmozódnak fel az emberben. Lehet bölcsességnek is mondani. Úgy érzem, hogy kár ezeket nyomtalanul a sírba vinni, hátha egyszer valaki valamilyen oknál fogva nagy unalmában hajlandó elolvasni, hogy Magyarországban 1920. és 1995. között, ezekben a történelmi időkben hogyan élt egy társadalom középosztályában élő egyszerű ember. Milyen emlékei maradtak meg kétségtelenül hiányos emlékezetében, de ami megmaradt az őszinte, pártatlan, nem politikai indíttatású, nem elkötelezett, - ha igen, akkor csak a becsületnek, a nézőpontja szerinti igazságnak és amennyire ez lehetséges, elfogulatlan értékítéletének.
Számtalan életrajzot kellett írnom pályafutásom alatt, mert 1945 után szinte két nagy táborra szakadt az ország. A vesztesek és a hatalommal rendelkező, magukat győztesnek tekintők táborába, mely nagy súlyt helyezett arra, hogy ki, milyen munkát (és velejáró egzisztenciát) vállalhat, kaphat. Itt tehát életrajzomat rövidre fogom, csak annyit írok le, amennyi a továbbiak megértéséhez kell.
Apai nagyapám egy egyszerű hajóács volt, aki olyan családból származott, amely még azt sem biztosította, hogy írni-olvasni megtanulhatott volna. Ennek ellenére kiváló szakmunkás volt, a maga társadalmi körében megbecsült ember. 84 éves korában halt meg, élt 1867-1951-ig. Soha sem volt munkanélküli, nem is lehetett, mert 5 gyerek mindennapi kenyeréről kellett gondoskodnia (József, Anna, Vendel, Mária, István). 72 éves koráig kemény fizikai munkával tartotta el családját, majd 1931-től özvegyen önmagát. Dolgozott Fiúméban, Bécsben, Budapesten és öreg napjaiban a szekszárdi Vízügyi Igazgatóságnál. 1949-ben apám leállította és hozzánk vette, ahol meggyőződésem, hogy talán élete legszebb napjait töltötte haláláig, 12 éven át az ő kis különálló szobájában. De ekkor is volt mindig munkája. Vissza