Előszó
Részlet:
2020/1. számból:
Kedves Olvasónk!
75. évfolyamába lépett hetilapunk. Igaz, ez még nem a "kerek" hét és fél évtizedes születésnap esztendeje, hiszen 1946. december 1-jén jelent meg az itt látható címlappal először az Élet és Tudomány, de egy kisebbfajta előzetes ünnepi esztendőre azért már talán elég alkalmat ad.
Mint minden januárban, ilyenkor is előre tekintünk: mi mindennel, milyen kiemelkedő témákkal, sorozatokkal tervezhetünk 2020-ban?
Idén lesz a növényi egészség éve. Erre az egész emberiség számára fontos, de a magyar agrárium szempontjából is jelentős kérdéskörre többször is vissza-visszatérünk majd lapunkban. A másik évforduló, amelyről több cikkben is megemlékezünk majd: a trianoni békediktátum szomorú centenáriuma. Szerzőink révén felidézzük majd az oktrojált szerződés megkötésének körülményeit, s elemezzük annak következményeit. Aktuális rovatainkban beszámolunk továbbá a kiemelt évhez és az évfordulóhoz kapcsolódó tudományos rendezvényekről, konferenciákról, kiadványokról.
Tesszük mindezt abban a szellemiségben, amit lapunk alapítója, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert az első évfolyam indításakor megfogalmazott: az ismeretterjesztés mindenkor szövetségkötés a tudomány képviselői és az ő eredményeik iránt nyitott, érdeklődő nagyközönség között. Reméljük, e szövetségben idén is számíthatunk Olvasóink partnerségére! Ígérjük, a nyomdai és terjesztési költségek emelkedése miatti kényszerű árváltoztatásunk nem tántorítja el az Élet és Tudomány - szerencsére igen népes - olvasótáborát a már megszokott közös gondolkodástól, együttműködéstől, eleven kapcsolattól!
Sikeres, s tudományos olvasmányélményekben gazdag új évet kívánok Szerkesztőségünk nevében!
GÓZON ÁKOS
2021/23. számból:
Kedves Olvasónk!
A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) és testvérlapunk, a Természet Világa immár harmincegyedik alkalommal hirdeti meg Természet-Tudomány Diákpályázatát középiskolások számára. A diák-cikkpályázaton indulhat bármely középfokú iskolában, a 2021/2022-es tanévben tanuló vagy végző diák, határainkon belülről és túlról.
A pályázatot elektronikusan kell feltölteni a Természet Világa termvil.hu/diakpalyazat weboldalára. A pályázat benyújtásának további formai követelményei és tudnivalói a honlapon megtalálhatók.
Vissza