Fülszöveg
1948. augusztus 28-án déli 12 óra 30 perc körül, egy forró, szélcsendes napon néhány parasztasszony, hátán rőzsével ereszkedett alá a Lia, görög falucska fölötti meredek ösvényen. A falu lényegében szürke kőházak kis csoportja volt, a hegyoldalban, éppen az albán határ alatt. Amint az asszonyok meglátták az alattuk elterülő' falut, szörnyűséges menettel találták szemben magukat.
A menet elején és végén, puskával a vállukon, több kommunista partizán haladt azok közül, akik elfoglalták falujukat a görög polgárháború elmúlt kilenc hónapjában. Tizenhárom foglyot kísértek, akik a falangának nevezett kínzástól feketére üszkösödött és megdagadt, mezítelen lábbal gyalogoltak a kivégzésük felé.
A foglyok között öt ember volt Liából: három férfi és két asszony. Az idősebb nő botladozva araszolt előre, szemében őrület tükröződött. Ő volt a nagynéném: az ötvenhat esztendős Alexo Gacojannisz. A világos gesztenyebarna hajú, kék szemű, fiatalabb asszony, akin szakadozott, cafatokban lógó kék...
Tovább
Fülszöveg
1948. augusztus 28-án déli 12 óra 30 perc körül, egy forró, szélcsendes napon néhány parasztasszony, hátán rőzsével ereszkedett alá a Lia, görög falucska fölötti meredek ösvényen. A falu lényegében szürke kőházak kis csoportja volt, a hegyoldalban, éppen az albán határ alatt. Amint az asszonyok meglátták az alattuk elterülő' falut, szörnyűséges menettel találták szemben magukat.
A menet elején és végén, puskával a vállukon, több kommunista partizán haladt azok közül, akik elfoglalták falujukat a görög polgárháború elmúlt kilenc hónapjában. Tizenhárom foglyot kísértek, akik a falangának nevezett kínzástól feketére üszkösödött és megdagadt, mezítelen lábbal gyalogoltak a kivégzésük felé.
A foglyok között öt ember volt Liából: három férfi és két asszony. Az idősebb nő botladozva araszolt előre, szemében őrület tükröződött. Ő volt a nagynéném: az ötvenhat esztendős Alexo Gacojannisz. A világos gesztenyebarna hajú, kék szemű, fiatalabb asszony, akin szakadozott, cafatokban lógó kék ruha volt, megrázta a fejét, amikor elkapta a falusiak mereven bámuló szemét. Ő volt az édesanyám: a negyvenegy éves Eleni Gacojannisz.
Néhány perccel később puskaropogás hallatszott, aztán elhúzódó lövések, ahogyan minden egyes áldozattal tarkólövéssel végeztek. Amikor a partizánok ismét felbukkantak a lefelé vezető úton - már egyedül voltak. A kivégzetteket otthagyták a szurdok mélyén, ahol összerogytak, a holttesteket sziklákkal borították.
Tizenhat nappal később, amikor már egyértelmű volt, hogy a partizánok elveszítik a háborút a görög nemzeti erőkkel szemben, akkora faluban maradt minden egyes civilt összeszedtek, és halántékukra szegezett fegyverrel átterelték őket a határon Albániába.
Lia szellemvárossá változott, varjak telepedtek a hátrahagyott holttestekre. A falu, amely több mint huszonöt évszázadon keresztül lakott volt - megszűnt létezni.
Vissza