Elektrografikák (dedikált példány)

Előszó

A látszólag anakronisztikusnak tűnő fogalomtársítás egyben műfaji megjelölésül is szolgálhat Haász Ágnes képeit szemlélve. a világból kirajzolható alak, a megformált alakegyüttesek az ember magára eszmélésétől fogva jelentős élmények hordozói. A természet erőinek megjelenítése és az ember tevékenységének kapcsolata nemcsak az ősidőktől kezdődő mitológikus preformációkat jellemezte, de az antikvitás kozmológiáját, a középkor transzcendenciáját éppúgy mozgásba hozta, mint a későbbi világi és szabad individualitást előlegező kísérleteket.
S nem véletlen, hogy ezeket a különböző megközelítési módokat idéztem meg az elektro-ikonok bemutatásakor, mert ennek szellemében többféle és egyaránt érvényes megközelítést javasolhatunk. A lascaux-i emberről írja Bataille, hogy jellegzetes volt a mozgása, amely őt a változatlanságból kiszakította, magával ragadta és a bizonytalanság születését előlegezte. Alkotásai révén új útra tért a barlang félhomályában, a lámpások templomi fényénél túllépett azon, ami addig volt, azáltal, hogy valami olyasmit teremtett, ami korábban nem létezett. S már ekkor megmutatkozott a művészetnek az önmagáért, a ritus szépségéért létrejövő hatása. S ebből az is adódik, hogy a műalkotás új világot teremtő ideje túllép a profán időn, amelynek adott rendje van, s a szentség iránti vágy kiteljesítésének érzéki intenzitással, hasonló teremtő aktushoz köthető. Az egyedi alakok teljes világegészbe illeszkedhetnek, sugározzák azt az át-lépést, át-lényegülést, amely a rituálé szerves tartozéka volt az ősidőkben, azonban emlékeinkből, tudatalattinkból ma is felidézhető műalkotások segítségével... Vissza