Elekes Gyula

Előszó

Ha olyan valakinek akarnám elmagyarázni, melyek Elekes Gyula művészetének legjellemzőbb vonásai, aki sosem látott tőle eredeti alkotást, az ajánlanám, lapozzon föle egy szkíta művészetről szóló képeskönyvet, aztán vegyen elő egy magyar népművészetről szólót, és keresse a két könyv képkínálatában a közös vonásokat. Mit fog találni? Mindenek előtt fel fog tűnni neki, hogy egyik képanyagban sem lát példát az egymástól merev határokkal elválasztott életvitel-típusokra. Konkrétan: az egyetemes létezés különböző fázisainak megidézése során az állapotszerűség mindig állat-alakban képleteződik, a folyamatszerűség pedig, amelynek legjellemzőbb megnyilatkozásaként a növekedést tartjuk számon, növevény-, azaz növényalakban, a kétféle létezés-fokozat azonban lépten-nyomon átfejlik egymásba. Ha az állapotszerűség felgyorsul, az állatalak elnövényesedik. Ha a növekedési tendencia lefékeződik, a növény állatalakká, leggyakrabban madárrá sűrűsödik. Az élet ugyanis általános tapasztalat szerint nem vagy-vagy, hanem is-is alapon váltakoztatja e két minőséget, és amikor mozgunk vagy állunk, csak az arányuk változik meg az életvitelünkben.
Nehéz ennek a folyamatos, lüktető metamorfózisnak a működésrendjét elmagyarázni egy indoeurópai (latin-germán-szláv), netán szemita vagy kínai emlőkön lenevelkedett "műértőnek". Az ő felfogása szerint ugyanis minden esetben kategorikusan eldöntendő, hogy valamely képrészlet növényt akart- ábrázolni vagy állatot. Ha növényt, akkor legyen az egyre növényebb, és amikor legnövényebb, akkor rámondhatjuk, hogy sikerült. Ha viszont állat akar lenni, legyen állatabb, még állatabb, legállatabb... Csak semmi kétértelműség! Ne beszéljen rébuszokban!" Vissza