Elefántdübörgés

Előszó

Manapság, amikor tiszavirág életű együttesek és szólisták jellemzik a hazai könnyűzenei élet élmezőnyét (tisztelet a kivételnek), jó tudni, hogy számtalan olyan zenekarral is büszkélkedhetünk, amelynek működése meghatározó korszakokat jelentett a magyar kulturális és társadalmi életben. Az azóta legendává vált formációk nemcsak a zenei közízlést, hanem az emberek gondolkodásmódját is nagyban befolyásolják. Ezen zenekarok sorába tartozik a Karthago is.
A könyv, amelyet Ön most a kezében tart, róluk szól. De nem csak azt a kort és időt mutatja be, amelyet a Karthago aktív muzsikálással töltött, hanem keresztmetszetet szolgáltat majdnem a teljes hazai "rocktörténelemről", a kezdetektől napjainkig. Hogyan lehetséges mindez, hiszen a csapat csupán 1979-től 1985-ig működött? - kérdezhetik jogosan. Nos, a válasz a Karthago, pontosabban, a zenekart alkotó muzsikusok múltjában és jelenében keresendő. Nem véletlen, hogy igen komoly terjedelmet szenteltem a zenészek "önéletrajzának", hiszen Gidófalvy Attila, Kiss Zoltán, Kocsándi Miklós, Szigeti Ferenc és Takáts Tamás pályája az első "villanygitárok" hazai megjelenésének korában gyökerezik. Ám, ha nem találtak volna egymásra, akkor is ott szerepelne a nevük a rockzene nem létező, nagy kódexében. Igaz ugyan, hogy mindannyian más "talajból" táplálkozva törekedtek egyre magasabbra a fény felé, de a törzs, amelyet együtt alkottak, már egységesnek, időt és "időjárást" állónak bizonyult. Azóta a törzs ötfelé vált, és hol vékonyabb, hol vastagabb ágakban, de még mindig a zene égisze alatt folytatja útját. Szerencsére előfordul olyan is, hogy az ágak ismét közel kerülnek egymáshoz, sőt összefonódva, törzset alkotnak...
Arról, hogy milyen megpróbáltatások, kalandok, sikerek és botrányok fémjelezték a Karthagót, mulatságos, izgalmas, helyenként szomorkás, de mindenképpen tanulságos történetek árulkodnak. Hogy mennyi minden újat és meglepőt lehet még leírni a lemezek, a koncertek, a tévé-, és rádiófelvételek, valamint a számtalan, róluk szóló cikk ellenére az együttesről, arról szóljon egy röpke történet:
A könyv készítése során feljött hozzám Takáts Tomika, hogy az emlékek és a fényképek között tallózgassunk. Amikor végeztünk, megkérdezte, hogy belenézhet-e a többiekről szóló írásokba. Csak egy picit! - tette még hozzá, hiszen szokásához híven rohanásban volt. A vége az lett, hogy nem nyugodott, míg minden betűt ki nem olvasott, majd megjegyezte: Ezekkel az emberekkel hosszú éveket húztam le, a föld kerületének többszörösét utaztam végig, másfélezer koncerten énekeltem velük, mégis meglepődtem, mi mindent nem ismertem az életükből.
Önöknek is azt kívánom, ha úgy tetszik, nosztalgiázzanak, ismerjék meg még jobban a zenekar pályájának fontos állomásait, merüljenek el a nyolcvanas évek rockőrületében, nevessenek jókat, és kerüljenek közelebb ahhoz az öt emberhez, akiket ha együtt kiállnak a színpadra, Karthagónak neveznek! Vissza