Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Fülszöveg

A fura Lány, ELeanorOliphant élete óraműpontossággal működik, és tökéletesen üres. Emberi kapcsolata csak anyukával van, akivel minden héten egyszer beszél telefonon, és attól is csak az ekcémája lesz rosszabb. Neki minden éppen így jó; köszöni, jólvan. Egy nap azonban meglátja a tökéletes férfit, aki még talán anyukának is tetszene, és onnantól kezdve mindent megtesz, hogy kapcsolatba kerülhessen kiszemeltjével. Ebben viszont folyton megzavarja bosszantó új kollégája, Raymond, akit a kiszámíthatatlan események újra és újra az útjába sodornak. A történések felgyorsulnak Eleanor körül, aki harmincévesen kész végre szembenézni az addig mélyen magába temetett gyermekkorával
„A telefonom nem csörög túl gyakran - meg is riadok, ha mégis -; többnyire csak valami új biztosítást akarnak köttetni velem. Ilyenkor bele-suttogom a kagylóba, hogy tudom, hogy hol laksz, aztán nagyon-nagyon finoman leteszem. Idén szérelőkön kívül senki sem járt a lakásomban; én magam senkithem hívtam be az... Tovább

Fülszöveg

A fura Lány, ELeanorOliphant élete óraműpontossággal működik, és tökéletesen üres. Emberi kapcsolata csak anyukával van, akivel minden héten egyszer beszél telefonon, és attól is csak az ekcémája lesz rosszabb. Neki minden éppen így jó; köszöni, jólvan. Egy nap azonban meglátja a tökéletes férfit, aki még talán anyukának is tetszene, és onnantól kezdve mindent megtesz, hogy kapcsolatba kerülhessen kiszemeltjével. Ebben viszont folyton megzavarja bosszantó új kollégája, Raymond, akit a kiszámíthatatlan események újra és újra az útjába sodornak. A történések felgyorsulnak Eleanor körül, aki harmincévesen kész végre szembenézni az addig mélyen magába temetett gyermekkorával
„A telefonom nem csörög túl gyakran - meg is riadok, ha mégis -; többnyire csak valami új biztosítást akarnak köttetni velem. Ilyenkor bele-suttogom a kagylóba, hogy tudom, hogy hol laksz, aztán nagyon-nagyon finoman leteszem. Idén szérelőkön kívül senki sem járt a lakásomban; én magam senkithem hívtam be az ajtómon, hacsak nem a mérőórát kellett leolvasnia. Szinte lehetetlen, igaz? Pedig így van. Létezem, nem? Gyakran érzem úgy, hogy nem is vagyok itt - legfeljebb a saját képzeletem szüleményeként. Vannak napok, amikor szinte alig kötődöm a földhöz, mintha csak Leheletvékony vattacukorszálak fűznének a bolygóhoz. Egy erősebb széllökés teljesen elszakíthatna, én pedig felemelkednék, és elsodródnék, mint a pitypang magja." Vissza