Elbeszélés és emlékezet

Fülszöveg

Most lenne hetven éves, de már tíz éve halott. Örök vitatkozó volt, melyet művészi szintre fejlesztett, és örök kritikus. Amikor hozzászólt egy-egy vita alkalmával valamilyen tudományos problémához, azonnal kitűnt széleskörű tájékozottsága, mély, részletekbe menő filológiai tudása. Természetesen e különleges tudás mögött a kaukázusi népek kultúrájának és folklórjának alapos ismerete állt Ezt a kevesek által ismert világot ő fedezte fel nekünk, ő közvetítette a magyar folklórkutatás felé. Kollégái tisztelegnek emléke előtt ezzel a kötettel. Istvánovits Márton az ELTE múzeológia szakán szerzett diplomát 1954-ben. Rövid muzeológusi gyakornokság után 1955 őszén aspiránsként érkezett Grúziába, saját kérésére, konkrét folklorisztikai célkitűzéssel. Alapos nyelvtudás birtokában egy alig ismert műveltség titkainak feltárását kezdte el. Megtanult grúzul, oroszul, emellett számos kaukázusi nyelven értett és beszélt, részt vett különféle folklorisztikai iskolák munkájában, lehetővé vált számára a kartvel (grúz) irodalom és folklór kutatása. Az ösztöndíjas kutatómunka egész életre szóló elkötelezettséget eredményezett. Az ELTE Indoeurópai nyelvészeti tanszékén és Moszkvában, a Lomonoszov Egyetem folklór tanszékén tanított.
Az MTA Néprajzi Kutatócsoportjának alapító tagja volt, és a folklór osztály vezetője 1972-1986 között. Ez idő alatt számos tudományos tanácskozást szervezett a folklór esztétikájáról, a mese és eposz kapcsolatáról, a komikum folklórbeli megjelenéséről, az érosz és folklór kapcsolatáról, a rituális folklór kérdéseiről és sok egyébről, amelynek anyaga tanulmánykötetekben vagy a Népi Kultúra - Népi Társadalom c. évkönyv hasábjain jelent meg. Részt vett a Magyar Néprajzi Lexikon előmunkálataiban, a szócikkek írásában, szerkesztette a Magyar Népköltészet című kézikönyvet. Mese és eposzkutatóként számos értékes tanulmány szerzője volt. A kultúra bonyolult összefüggéseit vizsgálta haláláig. Vissza