Két szem barack

Előszó

Elöljáróban elmondom, hogy nem úgy vagyok ezzel a könyvecskével, mint a falumbeli lányok a ruhájukkal hajdanán. Történt ugyanis nem egyszer Értényben, hogy akinek új ruhája volt, az biztosan elkésett a vasárnapi miséről. Ilyenkor aztán nem volt mit tenni, végig kellett mennie a templomon egészen a cintóriumfáig - mit menni: kopogni! így az is megnézte az új ruhát, aki különben nem tette volna. Se hangoskodó, se hivalkodó kedvem nincs és elsősorban nem is magamat akarom megmutatni, hanem azokat, akik írásaim szereplői. Számomra mindig is ők voltak a fontosak, az értékesek, ők, a kisemberek. Azok, akiket ebben a közömbös, könyöklő világban nem szoktak észrevenni, így nem szoktak irigyelni sem. Pedig láthatják majd, hogy az általam kiválasztottak kicsiny voltukban is nagyok és nagyszerűek. Valamennyien irigylésre méltó, szeretnivaló emberek. Olyanok, akikről csak szívvel lehet írni. Történeteik-történeteim ebből fakadóan nemcsak az ember, de az élet tiszteletei is.
Ez a kötetecske több rövidebb hosszabb írást tartalmaz, s ezek a szó igazi értelmében véve valódi „embermesék", melyekhez az „anyaggyűjtés" különböző útján-módján jutottam. Valamennyi az elmúlt tíz esztendőben született, s a Tolna Megyei Extrában, a Szekszárdi Vasárnapban, a Tolnai Krónikában és a Népújságban látott napvilágot. Nem határozom meg a műfajukat, csak annyit mondok róluk: újságírások. A szakmabeli úgyis érti ezt, a nem ilyen szemmel olvasót pedig remélhetőleg a tartalom érdekli. Azt viszont továbbra sem magyarázom. Annyit elmondanék még, hogy a szerző egyénisége mellett az újságírópálya is benne van ezekben az írásokban és a Tolna megyei újságírás múltja, talán a jövője is tetten érhető.
Azt tartják sokan az újságírásról, hogy egynapos alkotást, könnyen feledhetőt eredményez. Ebben sok igazság van, ám az is tény, nem mindenki gondolja így. Ezért aztán viszonylag könnyű volt kiválasztani azt a néhány írást a feleségem, a barátaim, egy-két kollégám segítségével, amelyeknek helyet adtam e könyvecskében. Vissza