Ein Königsdrama I-II. (gótbetűs)

Előszó

Részlet a könyvből:

"Valami bűzlik Dániában. Csak az a kérdés: micsoda? Egy királyságot ezért a valamiért! Ez az ismeretlen, hatalmas, rettenetes valami kikezdi, elrothasztja, szétbomlasztja a mi királyságunkat.
Hamletet játszani nem lenne tanácsos nálunk. Az udvari színpadról ezt a tragédiát, mint az államra nézve veszedelmeset, felsőbb paranccsal le kellene tiltani. Egyáltalán, ez a dán herceg... Hogyan mondhat monológot egy királyi herceg olyasmiről, hogy mi jobb: lenni vagy nem lenni? A királyi herceg egyszerűen van. És kész. Sőt. A hercegből király is lehet, még hozzá Isten kegyelméből király... Legyen hozzá Isten kegyelmes! Óh, az örökös agymarcangoló tépelődés - a szerencsétlen dán herceget értem -, Hamlet herceg egész nyomorúságos életében valószínűleg nem csókolt soha senkit. Oda kellett volna adni neki az ő Ophéliáját és egy-kettőre mindent rendben látott volna Dániában, s az egész birodalom édes illattal lett volna telve a számára. Persze, így aztán a boldogult Claudius király udvarában több maitreset kellett volna számítani a háztartásban, - hiszen Ophélia nem volt egyenrangú születésű.
Annál jobb! Ő excellenciája, ő dán Felségeiknek udvarmestere vígan nevet a markába. Nem baj, ha bűzlik is valami Dániában. Ez semmi. Hamlet herceg, a trónörökös hadd csókolgassa az okos Pollonius aranyos leánykáját. S mire ő királyi fenségéből Isten kegyelme által király lesz, annyira hozzászokik már Dánia rothadásához, hogy nem is érzi többé a pestis szagát. Az udvarnál minden kiáradó vízerecskét megfelelő csatornán kell levezetni. Ezen fordul meg minden. Hagyják tehát, Isten nevében, hogy Hamlet herceg megcsókolja Opheliáját és... Hamlet herceg nem filozofál többé." Vissza