Éhségkönyv

Előszó

AZ ÖNKÉNTES ÉHEZÉS MŰVÉSZE
ART LOVER
„Az életem egyik mottója: Ha választanod kell élet és halál között, gondolkodás nélkül válaszd a halált Ez egy zen mondás, ami arról szól, hogy miközben bármely pillanatban elfogadjuk a halált, sohasem választjuk. Ezt szeretném realizálni a művészi és személyes létezés peremén. Van egy határ, ameddig az ember a böjtben eljuthat, anélkül, hogy a testét és a szellemét tönkretenné. Ez a 40-42 nap. A végén ott áll a halál. Az a halál, amit esetleg önmagunknak választhatunk" - nyilatkozta 1995 nyarán Triceps, aláhúzva, hogy ő nem a halált választotta, hanem a halállal való szembenézés kockázatát, amikor az éhezés művészetének lehetősége realitásként megjelent előtte. Tricepset 40. születésnapjának estéjén, 1995. szeptember 29-én egy nyolcszögletű, 2 m átmérőjű és 2,40 m magas acélketrecbe zárták. A közönség láthatta, amikor a bejutást lehetővé tevő két utolsó fémrudat a helyére illesztették és behegesztették. Miután a BLACKBLACK Galéria pincerendszerének másik szárnyában az Aiowa csoport megtartotta a Föld jegyében megkomponált fónikus performanszát, az Opál Színház emberei lezárták a pince bejáratait, ahová naponta két órára csak a vízellátó személy és a „nullkalóriás diétát" ellenőrző orvos léphetett be, illetve tíznaponta megismétlődtek a barátok által cerebrált Csöndkoncertek, amelyek formai értelemben is négy egyenlő részre tagolták e szokatlanul hosszú testművészeti akció folyamatát. A négyes szerkezet azt jelezte, hogy az éhezőművész négy valós és képzelt archetípus lelkületét - a Harcos, a Művész, a Nagybeteg és az Aszkéta személyét- kívánta magára venni. „...éheznem kell, mert nem tehetek másképp, mert nem találtam ételt, mely ízlene" - írta egykoron Franz Kafka, prózaművészeti keretbe ágyazva a nyugati kultúra utolsó modern kori éhezőművészének megkonstruált vallomását, amelynek idézett mondatában felvillanni látjuk egy egész korszak kritikai bírálatát. Tricepsnek, aki negyven napig nem vett magához ételt, negyven napig meditált, negyven napig nem érintkezett a külvilággal, s negyven napig megpróbált túlélni, mások voltak az indítékai. Nála a negyven nap nem annyira számmisztikái mozzanat, bár nyilvánvaló, hogy ezúttal minden böjtöléssel eltöltött nap az élet egy esztendejének felel meg. A nevezett számmennyiség inkább egy misztikus, de nagyon is fizikai tulajdonságokra levezethető határsávot von meg, ugyanis ezen a ponton jut el az éhezőművész a halál mezsgyéjére, tudniillik arra a pontra, amikor döntenie kell, hogy rálép-e a végső megsemmisülés útjára, avagy szellemét és testét megőrizve visszalép a lét megtapasztalásának újbóli praxisába. Kafka Az éhezőművész (Ein Hungerkünstler, 1922 tavasza) című novellája természetesen csak költői háttérként érvényesül ebben a merész, nem mindennapi, szélsőséges performanszban, amely nem minősíthető közönséges vallási, politikai vagy egészségügyi böjtölésnek, bár tartalmaz efféle elemeket is. Vissza