Éhe a szeretetnek

Fülszöveg

Izgalmas kordokumentum és egyéni vallomás, korkép-körkép arcképvázlatokkal, szubjektív történetírás és önéletrajz, egyházi és világi történések a közelmúltból, amelyek bár csak negyedévszázaddal ezelőttiek, egy másik korszak, egy más világ emlékei ma már: mindez együtt Hegyi Béla legújabb könyve. A termékeny, sokoldalú, sokműfajú szerző személyében igazán alkalmas alkotó vállalkozott arra, hogy bonyolult, ellentmondásos, sajátos atmoszférájú nyolcvanas esztendőknek hiteles tanúja és igaz krónikása legyen. A lírikus őszintesége, az elbeszélő fordulatossága, a tanulmányíró elemzőképessége, az újságíró dinamizmusa, a szerkesztő alapossága, mind-mind éppúgy közreműködött, "összeszövetkezett" munkájában, akárcsak a keresztény hívő mélyen megélt vallásossága és a modern értelmiségi kritikai magatartása, a szeretet és a bírálat, a megértés és a vita szelleme. Hegyi Béla tanúságtevő "emlékkönyvének" egyediségét az adja, hogy írója, kivételes módon, egyszerre tapasztalhatta meg, mondhatni, testközelből, sőt, a saját bőrén a pártállami egyházpolitika, a rendszerváltozás előtti magyar katolicizmus belső élete és a "három T" korabeli sajtóviszonyok furcsa jelenségeit, azok olykor egészen bizarr találkozásait, kereszteződéseit, összegabalyodásait. Nem kell minden gondolatával, véleményével, értékítéletével egyetértenünk ahhoz, hogy retrospektív "naplója" mozaik- vagy kaleidoszkóp-szerű, személyes "historiográfiája" irodalmi és dokumentumértékét elismerjük. Sőt, egyik legfőbb érdeme éppen az, hogy egykori szerkesztői és mindenkori szerzői hitvallásának megfelelően párbeszédre és vitára ösztönöz, s önkritikus számvetésre közös közelmúltunkkal, ami jelenünk jobb megértését is elősegíti. Vissza