Együtt az iskolában

Előszó

Nem könnyű a Segítsd, Óvd Fogyatékos Társadat alapítvány, "Együtt az iskolában" című - utóbb telitalálatnak bizonyult - pályázati anyagából, amely közel 800 dolgozatot jelent, díszes csokrot összeállítani az olvasó számára.
Ennél is nehezebb azonban eme, külön-külön is tündöklő virágszálakat bevezető szavakkal illően „felpántlikázni".
A gyermekek világával szoros kapcsolatban álló szakemberek is csupán életrehívói és - talán - értelmezői lehetnek azoknak a nemes gondolatoknak, amelyeket a különböző korosztályú, vidéki és városi, eltérő neveltetésű és elhivatottságú gyermekek fogyatékos társaik megítélését illetően megfogalmaznak.
Olyan magától értetődő természetesség és őszinte odafordulás sugárzik ugyanis a pályázatra beérkezett, páratlanul érzelemgazdag „zsengék"-ből, amire csak a hamisítatlan és mesterkéletlen gyermeki lélek képes. Világosan érzékeltetik, hogy az elesettek láttán fogant hiteles vagy hiteltelen együttérzés nem elég, az csupán kisszerű áldozatvállalásra sarkall. Eredeti módon mutatnak rá arra is, hogy a megrendülés felkeltése és érzékeltetése helyett csakúgy, mint a tehetetlenség ellensúlyozására olyan rokonszenvre van szükség, amely nem sajnálattal kevert szeretetben nyilvánul meg, hanem közvetlen segítőkészségben és az egymás iránti kölcsönösen gyengéd alkalmazkodásban.
Viszolygás helyett ragaszkodást, részvét helyett barátságot és megértést ajánlanak, ugyanakkor hangsúlyozzák a beilleszkedés és befogadás egymást feltételező fontosságát.
„Együtt, karöltve, kéz a kézben" - mindez annyira tisztán cseng és világos, hogy a felnőttek is jobban tennék, ha világmegváltó eszmék - nemegyszer hiábavaló hajszolása - helyett a saját gyermekeik kínálta, hitelesen tiszta forrásból kortyolnának. Biztosan egészségünkre válna! Vissza