Fülszöveg
Gyermekkoromban nem hallottam népdalt. Falumban nem énekeltek népdalt. Budapesttől húsz kilométerre születtem, egy Metternich birtokrész közepén fészkelő faluban. Ott, a falu sváb részén fúvószene volt (rezes, ahogy mondták), a húsvéti körmeneten, búzaszenteléskor, a farsangi bálon, nősember-bálon, meg Bach passiói a katolikus templom kóruskarzatán, amit a dalárda énekelt. És Jani bácsi volt a Jézus. És apám volt a Júdás. A falu magyar részén cigányzene volt. A "magyarnál", a kocsmában, lakodalmakban, szüreti szekeres, lovas, csikós fölvonuláson, amikor a nagy stráfszekéren szőlőfürtökből volt a sátor, mint a csillagfürtös éjszakai ég, a másik szekéren meg a cigánybanda ült és lilán kacsintott a nagybőgős, mint az ujjhegyekkel összenyomott fejű húsos tátika, pörgette a rézszög-pocakaljpéniszű nagybőgőt, mint az orsót, búgócsigát. Aztán volt stramlizene! Harmonika, hegedű, kisdob, nagydob, faverők szorzott ropogása, mint régi kivégzéskor, cintányér, lángcsattogás, rézrezgés...
Tovább
Fülszöveg
Gyermekkoromban nem hallottam népdalt. Falumban nem énekeltek népdalt. Budapesttől húsz kilométerre születtem, egy Metternich birtokrész közepén fészkelő faluban. Ott, a falu sváb részén fúvószene volt (rezes, ahogy mondták), a húsvéti körmeneten, búzaszenteléskor, a farsangi bálon, nősember-bálon, meg Bach passiói a katolikus templom kóruskarzatán, amit a dalárda énekelt. És Jani bácsi volt a Jézus. És apám volt a Júdás. A falu magyar részén cigányzene volt. A "magyarnál", a kocsmában, lakodalmakban, szüreti szekeres, lovas, csikós fölvonuláson, amikor a nagy stráfszekéren szőlőfürtökből volt a sátor, mint a csillagfürtös éjszakai ég, a másik szekéren meg a cigánybanda ült és lilán kacsintott a nagybőgős, mint az ujjhegyekkel összenyomott fejű húsos tátika, pörgette a rézszög-pocakaljpéniszű nagybőgőt, mint az orsót, búgócsigát. Aztán volt stramlizene! Harmonika, hegedű, kisdob, nagydob, faverők szorzott ropogása, mint régi kivégzéskor, cintányér, lángcsattogás, rézrezgés csimborasszója csengés. Ó, te falusi Louis Armstrong! A szakszafon-bőgés, mint barna hang-ág-cikkcakk, barna kukorékolás. A csipkésre rágott csontszopókás, csuklós légylábtalpbillentyűs, villogó ezüstpipából robbant a hang, mint a hangnál gyorsabb sugárhajtású repülőgépek dörrenés-utószava, mint az Apokalipszis, vagy kotyogott lágyan mint a kotlóstyúk a tojásokon. És volt még a magyar nóta. Az akácos út, meg a fehér galamb száll a falu fölött, és volt még baka-nóta néha, katonadal, háborús rettenet-felhők alatt selyem-zokogás. De népdal nem volt. Még az uradalmi béresek, summások sem énekeltek. A négy-bivaly húzta ekét fogók, az aratónapszámosok. És volt még a nagygazdák (keményített lila-ruhás, zöld blúzos, rakott-szoknyás asszonyok, fekete kalapú csizmás férfiak) koraössz-vasárnapi piknik délutánja a szőlőben, amikor a pinceház előtti dombfűre nagy lópokrócokat terítettek, azokon selyemkendőket, rózsás selymeket a nőknek s a lópokrócokra simított asztalkendőkön, tányéron rántottcsirke, sült disznóhús, kenyér, bor a demizsonokban, vagy üveghébérből a szárvég üvegkarikáján ujjhegy rózsazsilipeken a poharakba sziszegve eresztve.
Vissza