Egyszer élünk

Előszó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény király, annak volt egy szegény országa. Szegény volt ott mindenki, szegények voltak a népek, de szegény volt még a gazdag is, ki így, ki úgy. Ezt a kis országot cudarul oldalba rugdalta a hétfejű sárkány, meg is lett annak a böjtje, mert az bizony életeket követelt a királytól vagy úgymond, viszi őt is. Hanem aztán a sok gyötrelemben, merthogy nem tudta, melyik ujját harapja, melyik életét mentse, nosza lássuk, Uramisten, mire megyünk ketten, odahajigálta szegény király a sárkánynak elébb a harmadik királyfit, aztán a napra lehetett nézni, de rá nem legkisebb királylányt, aztán meg mind, aki nem volt elég fürge vagy gyanakvó, s a keze ügyébe akadt. A halál kézzel-lábbal dolgozott, s dőlt belé az ember, mint bőgőbe a húszas. Sírt, sírdogált a nép eleget, de aztán, ő se máma jött a hajnali intercityvel, csak eszébe jutott, mégse ő legyen a következő, és tett is azért, hogy ne ő lett volna az. Hej, nem is nőtt azért szignifikánsan a csoporton belüli kohézió, hanem inkább csökkent, de pereputtyostul ám. És ha a hétfejű sárkány ment, ellátogatott helyette a tizenkétfejű meg a három, sőt huszonnégy, és láss csudát, az országban kikelt a sárkányfog vetemény, kis helyi sárkányok, nincsen remény, nincsen remény. Akkor aztán iszonyú nagy lakodalmat csaptak. Volt ottan annyi lé, hogy még a kutyák is térdig jártak a levesben. De boldog ember volt, aki egy kanállal kapott! Itt a vége, tedd a jégre, majd elcsúszik valamerre! Vissza