Egylábú asztal

Előszó

Részlet:
"1. Hatan ültünk az asztal körül. Még csak két hete, hogy megérkeztem Amerikába és Mr. Frank Hild, Fairland-i hentes és mészáros üzemében dolgoztam.
Apró, mozaik kövecskékhez hasonló darabokban rakódott össze előttem Magyar-Amerika. Telve voltam még rossz európai szokásokkal és amikor délben, ragyogó napsütésben felgyújtották a villanyokat, vagy amikor este egyik szobából kimentem, akkor lecsavartam a villanyt. Nevettek rajtam.
- Minek az a kicsinyeskedés, van nekünk itt bőven villany.
1949 augusztusában voltunk és a padlás szobában pokoli volt a hőség. Próbálkoztam a ventillátor elé, egy lavórba jeget rakni, de az percek alatt elolvadt. Hajnali háromig nem enyhült a hőség, addig megpróbáltam a fürdőkádban, hideg vízben aludni. Négy órakor hajnalban már kelni kellett, hogy az olajfűtőket az üzemben bekapcsoljam, a füstölő alá berakjam a kőrisfát és begyújtsak. Heti tíz dollárért elvállaltam, a szomszédban ezer Rodeislandi kappan etetését és víz ellátását. A kappanok majd akkorák voltak, mint kisebb struccok és amikor megláttak a kapuban messziről, olyan rohamban száguldtak felém, hogy az almafára kapaszkodtam fel, hogy le ne gázoljanak.
Vasárnap rendes munkanap volt, délután négy óráig dolgoztunk, de hétfőn, déltől kezdve szabad napos voltam.
Egy ilyen hétfői szabad napon azt mondta Frank bácsi.
- Elmegyünk és veszünk valami bútort nektek.
Azzal beültünk a zöld teherautóba, amivel egész héten a húsokat hordtuk és behajtottunk Washingtonba. A tizedik utcában ócska bútorokat árultak, részben raktárakban, részben kirakva az utcára. Valami kávéházi árverésből idekerült egy formás, jókarban lévő asztal, közepén egy lába volt csak.
Hild bácsi körbejárta néhányszor, nézegette nagy szakértelemmel, aztán megkérdezte.
- How much?
A szalmakalapos öreg ember a szája szögletéből a bagólével együtt bökkentette ki.
- Három dollár..." Vissza