Egyházi beszédek (rossz állapotú)

Előszó

A PAP-LITERÁTOR.
Emlékezés Szász Károlyról.

Alig van a magyar szellemi életnek olyan intézménye, amely ne követelhetné magának a Szász Károlyról való megemlékezés nemes jogát. Mégis a Kisfaludy-Társaság az, amely érzelmi és történelmi alapon ezt leginkább megteheti. Szász Károly írói pályája a Kisfaludy Társaság egyik mohos határkövétől indult ki, midőn 1847-ben Szécsi Máriája pályadíjat nyert; szomorú estéjének utolsó pásztortüze itt lobbant el Lecky-fordításainak bemutatásával. Közben negyvenöt éven át volt a Társaság rendes tagja és 17 éven át másodelnöke. Nemcsak egy tag volt a többi között, hanem sokszor az egész szervezet s Gyulai Pállal együtt a lélek és az élet.
Alakját akkor tudjuk megrajzolni és megérteni, ha megtaláljuk hozzá a kellő távlatot. Ő volt a XIX. század legnagyobb pap-literátora. Tompa költő volt és pap; ez a két tevékenysége élesen elvált egymástól, mint a Janus két arca. Szász Károlyban a pap és költő összeolvadt, mint a bor a fűszer zamatával. Literátorsága sem szorítkozott a költészetre, hanem kiterjedt az irodalom minden ágára, sőt művelődéspolitikai programmá és tevékenységgé szélesedett. Így lett ő, mint pap, a nagy század egyik jelentős kultúrhőse.
Minden művelődés kezdetén, sőt sokszor a nagyobb korszakok elején is, legfőbb kultúrtényezőül áll a pap. A pap az orákulum: ő látja az ideálokat és adja a programmot, tehát ő alakítja a jövendőt; a pap a káptalan: a történeti öntudat letéteményese, akiben a mult eleven ereje és a fejlődés folytonossága él; a pap az írástudó, aki a szellemi javakat közli s nevelő munkájával a jelent formálja. Vannak közöttük, akik új igazságok naptámadatát idézik fel; mások, akik pontifex maximusként századok felett uralkodnak, de vannak hű hierodulosok, akik már meggyújtott lángokat ápolnak s mások nagy áldozatát osztják szét nem lankadó forgolódással a hívek között. A géniuszok öt kenyere így szaporodik meg a tanítványok kezén, sőt a morzsából is tizenkét kosárra telik. Vissza