Egyházfegyelem a magyar református egyházban

Előszó

Bevezetés.
Egyház, református keresztyén alapelvek szerint, ott van, ahol Isten igéje hirdettetik és a sákramentumok helyesen szolgáltatnak ki. Ez alapvető meghatározáshoz mind hitvallásaink, mind réformátorunk tanítása szerint hozzájárul egy harmadik elem is, a helyes fegyelmezés, Isten népének, mint szent népnek helyes vezetése, a méltatlanok úrasztalától eltiltása, az istenteleneknek az egyházból kirekesztése... Már nem ilyen lényegből fakadóan és kizárólagosan, de mindinkább erőteljesen érvényesül egyházainkban a Krisztus által ismérvül felállított, Pál apostol által legnagyobbnak mondott keresztyén jellemvonás: a szeretet szolgálata is.
Az első kettőt illetően a századok során nem is volt hiányosság. Isten igéjét hit dolgában egyedüli tekintélynek ismerte mindenha egyházunk, nem elegyítette más, alacsonyabbrendű elemmel annak kizárólagosságát. Igyekezett eredeti nyelvében ismerni vezetőiben; legmegfelelőbb, legméltóbb fordításokban odaadni hívei számára; hirdetni alkalmas és alkalmatlan időben; tömör fényét felbontani hívő bizonyságtételekben, keresztyén írásokban, műalkotásokban, szent énekekben; közel vinni a beteghez, elhagyatotthoz, bűnöshöz, családi és kisebb közösségekhez; megragadásához, megértéséhez iskolákat állítani, egyesületeket szervezni; belevinni a korok ismeretanyagába, rendszerező munkájába. Az igei alapjaiban megragadott, megértett sákramentumokat kiszolgáltatta az Úr parancsai szerint, ha mindenütt nem is teljesen ugyanazon istentiszteleti rendtartás szerint, de a „lélekben és igazságban" örök mértéke alapján (János 4:24).
Az utolsónak említett jellemvonás érvényesülése körül sem merült fel nagyobb hang. A szegények gondozása, a „gyülekezet kincseinek" szeretettel körülvétele, mindenha szívügye volt egyházunknak és tagjainak... Az első kétszázad komoly, szinte szigorú vigyázása, a pietizmus, majd a belmissziói munkák megindulása után a melegség, az örvendező szolgálat váltja fel. Ma a „szociális evangélium" időszakában szinte olyan fontos kezd lenni egyházunk e körbe eső szolgálata, mint a másik kettő, buzgó, sőt túlbuzgó, a lényeget néha nem is látó híveinek jóvoltából. Vissza