Irodalmi szenzáció: ismeretlen Molnár Ferenc-regények egy kötetben! Századfordulós Monarchia-hangulat lengi át az olvasók számára eddig ismeretlen Molnár-regényeket, amelyek ugyan önálló művek, mégis közös témájuk mentén - ami a szerelem - akár összetartozóknak is hihetnénk. Az 1899 és 1902 között írt opuszok szereplői ugyanazt a kérdést járják körül újra és újra, s miközben meg kell küzdeniük számos társadalmi elvárással és konvencióval, pletykával és görcsösséggel, valamennyien felismerik, hogy az egyéni érdek, a tiszta érzelem vezérelte vágy és az elvárások korántsem fedik egymást. Sőt! Egyik történet Budapesten, a belvárosban és a Városliget környékén játszódik, a másik Felvidéken, egy világvégi bányászfalucskában, ahova elvált pesti hölgy érkezik és kavarja fel a hétköznapok szénporlepte unalmát, a harmadik pedig Selmec környékén: a bányásztelepülés világtól elzárt házai között sármos ügyvéd sétálgat különös megbízással, melynek tárgya az utolsó eladó ház, a gond azonban nem ez, hanem az eladó öregúr leánya által szabott feltétel. Mi a közös a pesti kisasszonyban, az elvált úrinőben és a nagyvárosba vágyó falusi álmodozó csitriben? És mit akar egy vidéki zárt közösség férfitársadalma a településre került dámával? Esetleg a pesti úrifiú él vissza hatalmával, amikor ujja köré csavarná a falu üdvöskéit? * Élettapasztalat és félreértés, atyai szigor és lázadás, rózsaszín leányálom és gaz csábító, éretlen férfi és tapasztalt hölgy, hozományvadász és hozományt hazudó, szerelem és álszerelem, bűn és csábítás, házasság és szeretők, cédák és huszárok... Molnár mindent tud az emberi kapcsolatokról, belelát a női lélek rejtelmeibe (némileg férfitársaiéba is) és a viszonyok hűs-izzó kettősségébe. A kiadatlan Molnár-kéziratok megjelentetése (hiszen a jelen kötet egy sorozat nyitánya) hosszú évek gyűjtőmunkájának eredménye, ami nemcsak a honi levéltári-könyvtári kutakodásra szorítkozott, hanem a tengerentúli gyűjteményekre is. Molnár köztudottan "grafomán" volt, a szakmai érdeklődésen túl (színház, irodalom, művelődés) szinte mindenről és mindenkiről írt, ha érdekesnek találta az adott témát vagy figurát. Mindez a korai tárcákra ugyanúgy igaz, ahogy az emigrációs időszak írásaira is. Jelenleg többezernyi oldalra rúg a kötetben meg nem jelent írások mappája, ezeket rendszerezi a sorozat gondozója, Kovács Attila Zoltán irodalomtörténész, akit a kiadatlan irodalmi kincsek vonzzanak évtizedek óta.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.