Egyetemisták imakönyve

Előszó

A világ, akármekkora is bűntépte sebe, mégis imával átitatott. Az ima alapja ugyanis a teremtmény kapcsolata Teremtőjével. Ami létezik a mindenségben, az egyúttal jó, igaz, szép, sőt szent, hiszen az egyedül Szenttől származik. Csodás a pillangók pompája. Áhítatra indít a csillagok derengése, az erdő susogása. Imaterem a vadon és a tisztás, katedrális a hegycsúcs és a vízpart. De az egész csak "csonka-mise", néma kórus, elejtett kereplő... E világ képtelen kimondani, ami benne rejlik, ezért ránk szorul, miként az "Exsultet" (Húsvéti örömének) kottája a diakónus hangjára vagy a felmutatott szentostya a pap kezére.
Igen ám, de kevés a szívből imádkozó. Nem vesszük észre az alkalmakat, félreértjük a jeleket. Hozsannázunk, amikor Jézus könnyezni kezd, nem táncolunk, ha megszólal a furulya, többnyire csak zengünk, mint a hideg érc, pengünk, mint egy megpiszkált cimbalom... Eseményszámba megy, ha mégis támad közülünk egy Teilhard de Chardin, aki a sivatagot is oltárnak látja, egy Szent-Györgyi Albert, aki zsoltárt hall a Földből is, egy Teréz anya, akit a maszatos gyerek és a villanó vaku is Istenre emlékeztet, vagy egy Michel Quoist, egy Duval páter, akik a metróban is, presszóban is tetten érik a kegyelmet.
Ez az imakönyv segíteni akar, hogy megfogalmazd és kimondd, ami eddig csak "szavakba nem foglalható sóhajtásokkal" (Róm 8,26) élt körülötted és benned.
Szeretettel ajánlom, és imádsággal kísérlek! Vissza