Előszó
Részlet a könyvből:
IV. FEJEZET.
AZ ÚJJÁALAKULÁS KEZDETEI.
E kor legnagyobb történetírója, Macchiavelli Miklós, jegyzi meg, hogy az egységes államok, korlátlan uralkodó alatt, inkább...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
IV. FEJEZET.
AZ ÚJJÁALAKULÁS KEZDETEI.
E kor legnagyobb történetírója, Macchiavelli Miklós, jegyzi meg, hogy az egységes államok, korlátlan uralkodó alatt, inkább alkalmasak a nagy hódításra, de aztán egy vesztett csata is tönkre teheti őket; a megoszlott, szabadabb nemzetek ellenben nem igen képesek a hódításra, de ha veszteséget szenvednek is, részenként kell őket megtörni. Az elsőre nézve éppen a törököt tekinti mintának. A mohácsi vész után Magyarország megmutatta, hogy aminő könnyű volt legyőzni, oly szívós volt az ellenállása, mikor meg akarják semmisíteni. Eleinte minden a tatárjárás ismétlésének képét mutatja. Szulejmán még a csatatéren levágatja foglyait, három halmot rakat koponyáikból. Aztán lassú menetben megindul Buda felé. Már távolra eléje viszik a város kulcsait. Könnyű lovasai pedig szerte portyáznak Dunántúl, csaknem Győrig, rabolva, gyújtogatva, magukkal hurcolva a legbecsesebb zsákmányt: férfiakat, nőket, gyermekeket. Egy egész országrész elnéptelenedett. A szultán elfoglalta Mátyás palotáját, elvitette onnét a legszebb szobrokat és a könyvtár maradványait, távozásakor pedig felgyújtatta a várost, még őrséget sem hagyva benne, összes hódításai közül csak Péterváradot tartotta meg.
A magyar még nem elég gyenge ahhoz, hogy alávesse magának. Még érintetlen Szapolyai hatalma, 40.000 ember, még fenyegető Frangepán Kristóf, 25.000 vitéz élén. Magára kell hagyni a magyart; jobban pusztítja, gyengíti az egymást mint a külső ellenség.
Kiment a török, de a biztosság érzete megszűnt mindenfelé, hogy századokon át vissza ne térjen. Ki tehette, menekült ebből a veszni induló országból. »Nem lehet látni sem kereskedőt, sem iparost, sem orvost, sem gyógyszerészt.« Művészet és ipar teljesen tönkre ment, a régi szittya életmód állott helyre.
A politikai és erkölcsi bűnök természetes következése volt nemcsak a függetlenségnek elveszése, hanem a még eléggé meg nem gyökerezett kulturának veszedelme is. Mint Sz. István uralkodása, mint a tatárjárás után, egyszerre kitűnt, hogy amit alkottak, az csak a felszínt érintette, a lényegen nem változtatott.
Vissza