Egyedül maradtam

Előszó

Mit mondhat az ember önmagáról, ha benne nem tülekednek mások által erőszakosan összehordott értékrendszerek és előítéletek, gyökerezzenek is azok a Nyugat polgári vagy a Kelet szocialista kritikájának mélységeiben. Mert én sem szeretek, esetleg félreérthető ítéletet kimondani mások felett, és örülök, ha én felettem se mondanak megpecsételő ítéleteket.

Az élet örökké változik, fejlődik vagy néha éppen úgy tűnik, hogy visszafele cammog, én is, mint ahogy mindenki, ugyanígy örökösen változom. Ami ma még úgy tűnik, hogy igaz, az holnap már csak egy beteljesedett illúzió lesz, vagy éppen egy önmegtagadó hazugság. Azok, akik még tegnap kételkedtek szavaimban, ma már talán gyűlölnek is, de a Jövő és az Idő türelme már párbeszédet fog váltani szavaimmal: akkor az igazság csorog majd fületekbe és el fogjátok hinni majd vízióim lehetetlenségeit.

Kötetlenségem és elkötelezettlenségem határtalansága határozza meg szabadságérzésem és szüntelen szabadságvágyam legnehezebb terheit. Az új századok törvényen kívüli lovasa vagyok, teljesen lefegyverezve, és ló nélkül. Csak vesszőparipáimon csinálok esetlen cirkuszi mutatványokat, felelősséget erőszakolva rendszertelen életem nyaktörő szaltóira. Mégis senkihez és semmihez sincs közöm, és egyben igenis mindenhez van közöm, mindenkihez, aki elfogad, aki befogad magába, vagy éppen tiltakozó dühhel meg akar tagadni. Vissza