Egy világ mintája (dedikált példány)

Fülszöveg

A költő vallomása:
"Az időrend szerint ez a negyedik verseskötetem. A benne be- és megmutatkozó versek viszont nem követik az időrendet - mint egyetlen kötetben sem -, nem a keletkezés, a kronológia sorrendjéhez igazodnak. Hogy melyik hogyan és miért kerül egymás mellé-mögé, azt mintha nem én, hanem elsősorban ők döntenék el. Gyatrácska hasonlatként egy jól összekevert kártyacsomagra hivatkozom, amelyet rendezni kell. A színek, a figurák vagy talán a lapok értéke szerint. Maguk a lapok - versek - vonzzák vagy taszítják egymást, szomszédok akarnak lenni, vagy más vonzódásokhoz igazodva, messzi kerülni egymástól. Látszólag önkényes játék - valójában mintha ők választanák meg partnereiket, szövetségeseiket, mint a honfoglalók, a szűzföldeket megszálló telepesek, és nekem csak egy tétova, úgy-ahogy tájékozott bíró szerepe jut.
Benne munkálkodtam - a rendezés és rakosgatásban -, amikor váratlanul és »tragikus körülmények között« - az újságírás tárgyilagossá koptatott mintáját most szándékosan vetem ide - meghalt a fiam, a kamaszkorból éppen kilépő. Hallgathattam volna, hallgathatnék róla, mint a fájdalmukat is temetni tudók. Azt mondom neked, akárki vagy: ember - nekem ez nem sikerül. Szembekerülni a brutális és érvénytelennek tetsző halállal, a tény úgy igyekszik szorongásokat sugalló és csak körülírható fenséggé lenni benned, ahogyan - utólag - a versek, a kártyák rendezésének műveletét látod mihasznának. Alsók, fölsők, dámák és királyok, a halál ütésének távlatából, ha nem is vesztik el értéküket, és nem lazulnak vonzalmaik: átváltoznak, mintha a megtörtént után másként néznének egymásra. Shelley Óda a nyugati szélhez című versének sóhaja jut eszembe, Tóth Árpád fordításában: »csak kora kamaszidőmnek térne ki gyermeki víg lelke vissza«. Lehetetlen élnem, mint éltem, ha el nem utasítanám is, elkerülne ez a lehetőség, meggyökken a lélek - kiütés az ökölvívásban -, visszavonhatatlan, és mégis mintha káprázat volna." Vissza