Egy vadász feljegyzései

Előszó

Részlet a könyvből:

Aki valaha átment a bolhovi járásból a zsizdraiba, annak bizonyosan feltűnt, hogy az orjoli kormányzóság embere milyen élesen elüt a kalugaitól. Az orjoli muzsik alacsony termetű, hajlott testű, mogorva, bizalmatlan szemű, hitvány nyárfakunyhóban lakik, robotolni jár; nem neki találták ki a kereskedést; gyatrán táplálkozik, kéregbocskort visel. A kalugai orbokfizető muzsik, tágas fenyőfaházban lakik, magas termetű, a nézése bátor és derűs; az arca tiszta és fehér; olajjal és kátránnyal kereskedik s ünnepnapon csizmában jár. Az orjoli falu (mi itt az orjoli kormányzóság keleti feléről beszélünk) rendesen felszántott földek között húzódik meg, mocsaras tóvá alakult árok közelében. Néhány szolgálatra kész fűzfán és két-három satnya nyíren kívül versztányi távolságra fát sem látsz köröskörül; egyik kunyhó a másikhoz tapad, rothadó szalmazsúpból raktak fedelet rájuk... A kalugai falut ellenben többnyire edő koszorúzza; a házak szabadon és egyenesen állnak, deszkafedelesek; az ajtók szorosan csukódnak, a hátsóudvar sövénye nem esett szét, nem dűl ki az utcára s nem hívogatja vendéglátó készséggel befelé az arra csatangoló disznókat... Még a vadásznak is jobb, ha a kalugai kormányzóság területén vadászik. Az orjoli kormányzóságban öt év alatt az utolsó erdők és ciheresek is eltűnnek, mocsárnak híre-nyoma sincs; a kalugaiban ellenben száz versztányira elnyúlik a véderdő, tíz versztányira a mocsár s még nem veszett ki a nyírfajd, ez a nemes vadmadár, tenyészik még a kedélyes mocsáriszalonka s a szorgoskodó fogoly zajos, hirtelen felrebbenése sokszor felderíti és megriasztja a vadászt és a vadászkutyát. Vissza