Fülszöveg
"Akkoriban én csak pöttöm fasisztacsemete voltam, apám viszont ordas fasisztának számított, bár nem annak mondta magát. A mai egyszerűsített terminológia mondja így; régebben a dolog bonyolultabb volt. Én bársonynadrágos, állam alatt pöttyös masnit viselő burzsoá kisfiú voltam, és azt kiabáltam Vozenilnak, hogy "bolsi vagy, bolsi vagy!", amikor a nagyszünetben virslit harapdáltam, Vozenil pedig azt leste, hagyok-e neki egy falatot. Csakhogy én nem hagytam neki semmit, így aztán Vozenil nekem esett..." Így kezdődött a nálunk is ismert és népszerű cseh írónak, a Gyávák, A csoda, a Pléhkatonák, az Oroszlánkölykök szerzőjének elbeszéléskötete és a narrátor - aki ezúttal maga Skvorecky - élettörténete a harmincas évek végének Csehszlovákiájában. A negyvenes, ötvenes évekbeli folytatás sem sokkal fényesebb. A középiskolát még csak elvégzi-elvégezheti valahogy, ám az egyetemről kirúgják, mert tud angolul, mert egy jazz-bandben szaxofonozik, mert tarka fuszekliben jelenik meg az egyetemi...
Tovább
Fülszöveg
"Akkoriban én csak pöttöm fasisztacsemete voltam, apám viszont ordas fasisztának számított, bár nem annak mondta magát. A mai egyszerűsített terminológia mondja így; régebben a dolog bonyolultabb volt. Én bársonynadrágos, állam alatt pöttyös masnit viselő burzsoá kisfiú voltam, és azt kiabáltam Vozenilnak, hogy "bolsi vagy, bolsi vagy!", amikor a nagyszünetben virslit harapdáltam, Vozenil pedig azt leste, hagyok-e neki egy falatot. Csakhogy én nem hagytam neki semmit, így aztán Vozenil nekem esett..." Így kezdődött a nálunk is ismert és népszerű cseh írónak, a Gyávák, A csoda, a Pléhkatonák, az Oroszlánkölykök szerzőjének elbeszéléskötete és a narrátor - aki ezúttal maga Skvorecky - élettörténete a harmincas évek végének Csehszlovákiájában. A negyvenes, ötvenes évekbeli folytatás sem sokkal fényesebb. A középiskolát még csak elvégzi-elvégezheti valahogy, ám az egyetemről kirúgják, mert tud angolul, mert egy jazz-bandben szaxofonozik, mert tarka fuszekliben jelenik meg az egyetemi igazolóbizottság előtt és mert "...korlátolt idealista voltam, tudnom kellett volna, hova lépjek be, és mit gondoljak. Vagy pontosabban, mit mondjak, hogy mit gondolok. Csakhogy én hülye voltam. Világéletemben hülye voltam, és az is maradok. Ez gyógyíthatatlan."
Skvorecky tehát gyógyíthatatlan idealistaként és remek elbeszélőként írja, nem is írja, hanem szó szerint meséli, áradóan, élvezetesen, oldott, a korabeli argóval színezett, az amerikai iskolát idéző nyelven mulatságos és ugyanakkor szívszorító történeteit a háborút követő, embert próbáló esztendőkről, arról, hogyan torzítja az ember jellemét, roppantja meg gerincét az uralomra jutó kommunizmus. Elbeszéléseinek légköre, eszköztára annál is hitelesebb, hogy nem a korra visszaemlékezve, nem a múlt távlatából, hanem napi tapasztalatai alapján írta őket. A nagyszerű olvasmány egyben kiváló kordokumentum is.
Vissza