Egy szinésznő története

Előszó

Részlet a könyvből:

"Az Odéon Szinház egyik művésznőjének az öltözőjében történt. Félicie Nanteuil - bepuderezett hajjal, kékre föstött szempillákkal, arcán, fülein pirosítóval, nyakán és vállán rizsporral - a villanylámpa alatt ült és kinyujtott könnyű lábát Madame Michon ölébe fektette, öltöztetőnőjébe, aki apró fekete-piros sarku cipőt huzott rá. Trublet doktor, a szinház orvosa és a szinésznők barátja a kanapén nyujtózkodott, hátrahajtva kopasz feét egy vánkosra, kezét összekulcsolta a hasán és kurta lábait keresztbevetette. Rövid kérdéseket intézett a szinésznőhöz:
- Nos, mi baj, fiacskám?
- Tudom is én.. Fulladásaim vannak, gyakran szédülök... Máskor hirtelen elfog a rémület, az aggodalom, mintha nyomban meg kellene halnom. Ez talán a legrettenetesebb.
- Előfordul néha, hogy minden igazi ok nélkül egyszerre nevető vagy siró kedve támad?
- Azt nem mondhatom.. hiszen az életben annyi okunk van rá, hogy sirjunk vagy nevessünk.
- A szeme nem káprázik a fénytől?
- Nem. Hanem képzelje csak, doktor, éjszakánkint sokszor ugy rémlik, mintha a butorok alól egy macska villogó szemei merednének rám.
- Vigyázzon, ne álmodjék macskákról, - szólott Madame Michon. - Az rosszat jelent. Macskát látni, az annyit tesz, hogy barátai elárulák és az asszonyok megrágalmazzák valamivel.
- Az ám, de én nem álmomban látom a macskát, hanem egészen ébren." Vissza