Sirokai Mátyás kihúzza a lábunk alól a talajt, és ahogy lepillantunk, magunkat látjuk.
Versei a személyességtől indulva igyekeznek rálelni a közös pontra, ahol hús és mészkő, gondolat és üvöltés, évmilliók és pillanatok találkoznak. Felbontják a megszokott ellentéteket, és hirtelen kinyílik a világ, és feltehetővé válnak korábban nem is sejtett kérdések. Hol találkozik össze és válik el egymástól élő és élettelen? Hogyan ragadható meg szavakkal az átlépés egyikből a másikba? Az-e a személyes, amit annak hittünk? Idegen-e az, amit nem? Az Egy szikla arcát a gondolkodás megszokott kereteit feszegeti. És már azok a jól begyakorolt címkék sem érnek sokat, hogy természeti líra vagy alanyi költészet. Sirokai Mátyás kötete a Hmm-füzetek második darabja, mely nem más mint egy chapbook-sorozat. Kis formátum nagy ötleteknek: az irodalmi kísérletezés terepe cirka 40 oldalban. Versciklus, hosszúnovella, egyfelvonásos. A könyvkiadás kislemeze.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.