Fülszöveg
„Ötvenhatban is kisodródtam, amikor megnyílt a határ. Anyámat akkor már nem hívta a rokonság. Tudták már, ha mindenki elmegy is, ő - mint mondtuk: dafke! - itt marad.
Haza ugyan már nem toloncoltathatott, de amikor meghirdették az amnesztiát, elkezdte építeni a házamat. Tulajdonképpen nem parancsolt soha rám, nem kért és nem erőszakoskodott.
Várt. Ő, akinek mindenütt volt rokona a nagyvilágban, nem mozdult Budáról. Mások mehettek, de ő nem mozdulhatott.
Mi mást tehettem, hazajöttem én is. Megtanultam, hogy a betűvető - Hamupipőke. Mindegy, hogy rátalál-e a herceg. Az ő dolga az, hogy - marad.
Eljött az idő, amikor megnyíltak a határok. Hazajöttek, egyik a másik után, a nyugatosok, disszidensek, ötvenhatosok. Az egyik a miniszterelnök tanácsadója, a másik fél kézzel vezet holmi külföldi mamutvállalatot. Limuzinok viszik ide-oda őket, fél évszázada nem ültek se buszon, se villamoson. Van, amelyik még beszél magyarul, de a legtöbben már a második mondat közepén más nyelvre...
Tovább
Fülszöveg
„Ötvenhatban is kisodródtam, amikor megnyílt a határ. Anyámat akkor már nem hívta a rokonság. Tudták már, ha mindenki elmegy is, ő - mint mondtuk: dafke! - itt marad.
Haza ugyan már nem toloncoltathatott, de amikor meghirdették az amnesztiát, elkezdte építeni a házamat. Tulajdonképpen nem parancsolt soha rám, nem kért és nem erőszakoskodott.
Várt. Ő, akinek mindenütt volt rokona a nagyvilágban, nem mozdult Budáról. Mások mehettek, de ő nem mozdulhatott.
Mi mást tehettem, hazajöttem én is. Megtanultam, hogy a betűvető - Hamupipőke. Mindegy, hogy rátalál-e a herceg. Az ő dolga az, hogy - marad.
Eljött az idő, amikor megnyíltak a határok. Hazajöttek, egyik a másik után, a nyugatosok, disszidensek, ötvenhatosok. Az egyik a miniszterelnök tanácsadója, a másik fél kézzel vezet holmi külföldi mamutvállalatot. Limuzinok viszik ide-oda őket, fél évszázada nem ültek se buszon, se villamoson. Van, amelyik még beszél magyarul, de a legtöbben már a második mondat közepén más nyelvre váltanak.
Köszönöm, mutti, hogy nem szedte a nyakába a világot. Hogy itt maradt."
A bolondok királya című aparegény (2007) után Ferdinandy György ezúttal édesanyjának állít emléket. Keserű számvetés ez a könyv a húszévesen világgá futott és őszülő halántékkal hazatért fiútól, aki úgy érzi, hogy sem okosabbá, sem bölcsebbé nem tették az évek. Mi tudjuk, hogy ez nem így van. Megindító, amikor az édesanya sorsába pillantunk, aki a második világháború után egyedül nevelte három gyermekét. minden csapásból fölállt, elszánt volt és konok. Az egyre súlyosabb emlékeket rendezgető író üres kézzel áll szülei sírja előtt, tudja, hogy az elpazarolt szeretet hiányát többé nem töltheti be semmi.
Vissza