Egy nemzeti tudomány születése

Tartalom

Előszó 13
I. Bevezetés egy tudománytörténeti vizsgálathoz 19
1. Eltérések a klasszikus tudományeszménytől: vindikáció
és paraklétoszi szerephagyomány az irodalomtörténet-írásban 21
2. Születés-metaforák lebontása:
a nemzet mint „res nata" és „a magyar irodalomtörténet atyja" 31
3. Elméleti és módszertani ösvény a tudománytörténethez 43
II. Nyelvszerzés
(A magyar nyelv elsajátításától irodalma képviseletéig) 57
1. A nyelvi identitástudat keletkezéséhez: egy vendéggyerek
magyarra tanítása (1813-1814) mint befogadási rítus 58
2. „Igyekezzék magáévá tenni":
a magyar nyelv birtokba vétele mint szerelmi (el)hódítás 85
3. Schillert fordítani, avagy a nyelvi normasértés örökzöld problémája 103
4. „Nyelvünk", vagyis „az őseinktől kapott kincs":
egy nemzetképviseleti én megalkotása eredetközösségi beszédmóddal 129
5. Az MDCCCXXIII és a Hymnus:
beszédaktusok a paraklétoszi szerephagyomány költői nyelvében 148
6. Kétnyelvű alapmű a vindikáció jegyében:
a kulturális elmaradottság vádja és a Handbuch védelmi funkciója 167
7. Mandátumszerzés a magyar nyelv és irodalom képviseletére:
az irodalomtörténészi szerep főpróbája Toldy európai körútján
(1829-1830) 204
III. Őskeresés
(Az irodalomtörténeti eredetválasztás Oidipusz-drámája) 225
1. „Atyai szeretetére méltatott":
a szellemi apa keresése Virágtól Kazinczyig 228
2. „Engedd, hogy fiadat testvérként szólítsam": tegeződés
és családi szóhasználat, a Kazinczy fiává fogadtatás nyelvi rítusai 233
3. „Iszonyodnám enmagam előtt":
fogadalom az „impietas" kísértései ellen 243
4. Tragikus végkifejlet:
szimbolikus apagyilkosság és valóságos halál a Pyrker-pörben 250
5. „Szellemi gyermekei, utódai vagyunk":
közösségivé stilizált apa-kép és eredetmonda 258
6. A végső birtokbavétel rituáléja felé: engesztelő áldozat,
irodalmi kanonizáció és rejtett testvérharc a Kazinczy-ünnepélyen 265
7. Eredetmonda monográfiában elbeszélve:
narratív identitásképzés és kánonformálás a Kazinczy-monográfiában 283
a) Az irodalomtörténeti monográfia műfaji előzményei 284
b) Egy monográfia funkciói a centenáriumi szertartásrendben 291
c) Elbeszélésmód:
közösségi és személyes eredetmondák összeszövése 298
d) „Költői kánon": vindikáció és kritika az ünneplő monográfiában 306
8. Kóda: a képviseleti én szerzővé avatása Toldy néven 315
a) Az apai név idegen csengése: Schedeltől Sédelig 317
b) „Quod sis, esse velis": a szellemi apa celebrálta átnevezési rítus 327
c) Doppelgänger mint Prügelknabe:
Schedel-Toldy és a váltogatott álnévhasználat 339
d) „Felséged legmagasb kegyelméhez folyamodok":
a névmagyarosítás tétje és távlatai 347
IV. Műfajképzés
(Az eposzból átlényegülő nemzeti irodalomtörténet) 357
1. Egy kihaló ősműfaj megosztott öröksége: szétváló eposzi funkciók
továbbélése a regényben és az irodalomtörténetben 360
2. Reformkori körkép epika és történetírás együttéléséről 375
3. Epika és történetírás közös forrásvidékén:
az annales-hagyomány nyomában magyar földön 388
4. Nemzeti eredetmonda felé:
a genealógia műfajváltása Horvát történetírásában 408
5. „Édes eleink" útja „ditső Honnyunk" „boldog földjére":
a nemzetképviselet költői nyelve Virág és Horvát történetírásában 439
6. A nemzet mint res ficta et picta keletkezéséhez: „párducos Árpád"
útja a költészettől és képzőművészettől a történetírásig 453
7. Módszertani gát a vindikáció túláradása ellen:
Toldy irodalomtörténeteinek kettős értékelésmódja
és kritikai normahasználata 469
8. Kísérlet az új nagyelbeszélés tudományos hitelesítésére:
Toldy irodalomtörténetei és a filológiai ellenőrzés hermeneutikája 503
a) „Önlátomás": a megszemlélés bizonyosságtudata és vakfoltja 506
b) Az előformált látás hermeneutikája:
szembesítések Hanka és Thaly hamisítványaival 518
V. Mottóválasztás
(Egy nemzeti tudomány önmeghatározása Toldy jeligéiben) 539
1. Hazát dicsőítő eposz és igazságot kereső érvelés:
az összeegyeztetés ígérete Toldy első mottópárjában 541
a) „Et pius est patriae facta referre labor":
a vergiliusi nagyeposz példája az ovidiusi mottó foglalatában 542
b) „Refellere sine pertinacia, et refelli sine iracundia parati":
a tárgyilagos meggyőzés (vagy meggyőzhetőség)
cicerói követelménye 555
c) „Vox faucibus haeret":
Toldy és az összeegyeztetés aeneasi próbája 561
2. „Sine ira et studio"
Toldy és a tacitusi eszmény meghonosítása 569
a) Előzmények:
Tacitus-tisztelet a fiatal Toldy század eleji környezetében 570
b) Századközépi vitakérdés:
a „sine ira et studio" tudományos követelménnyé avatása 578
c) Pártok felett állás és „absolút" tárgyilagosság:
a történészi alkalmasság feltétele Szalay és Toldyék vitájában 598
d) Korjellemző igény 1849 után:
a tacitusi eszmény sztoikus olvasatának kelendősége 604
3. „Peragit tranquilla potestas quae violenta nequit":
a hatalom ígérete az Uj Magyar Muzeum claudianusi mottójában 619
a) Ókori példa a más nyelvből jött klasszikusra:
a fiatal Toldy elődkereső útja Claudianus műveihez 625
b) A remény hermeneutikája a szabadságharc leverése után:
egy forradalom-ellenes szövegből kiszakított idézet biztató olvasatai 633
c) „Tranquilla potestas" és „per passivam resistentiam":
Toldy szerepvállalása a claudianusi és a deáki jelszó mérlegén 641
4. „A múlt, hatalmunknak egyik eleme": Claudianus, Toldy
és a Disraeli-mottó a vindicatio szerephagyományában 652
VI. Történetformálás
(Ég és föld láthatára Toldy irodalomtörténeteiben) 669
1. Egy új grand récit és természetfölötti utalásai 672
2. Honnan hová tart a nagyelbeszélés:
fohászkodó előszó és evilági nézőpont az első irodalomtörténetben 693
3. Kísérlet természettudomány és theodicaea retorikai egyeztetésére:
pozitivista hatáselmélet és transzcendens sorsértelmezés
a Kazinczy-monográfiában 704
4. Kétségben apokalipszis és feltámadás között:
a nemzethalál vörösmartys látomása a kései irodalomtörténetben 714
a) „Helyét pusztaság lepte el és síri csend": az Előszó és a
Die Rauber látomásainak átütése az irodalomtörténet záróképén 716
b) „Katastroph" és „kiengesztelődés"
az irodalomtörténeti nagyelbeszélésben 726
c) „Ha a Gondviselés végtelen kegye":
a végső perspektíva történelmi kétsége és transzcendens reménye .. 739
5. „Vox faucibus haeret" ismét:
az elfúló hang és a Vörösmarty utáni fejlődés kimondhatatlansága 747
6. Világi módszertan és hegelies theodicaea között:
tudományalapítási dilemmák Gervinus és Toldy irodalomtörténeteiben 767
a) Normaképzések:
szaknyelv, autopszia, műközpontúság, történeti értékelés 779
b) Célképzetek:
kiengesztelődés/Versöhnung, teleológia és theodicaea 795
VII. Hagyományöröklődés
(Születési jegyek halványuló nyomai
a magyar irodalomtudományon) 817
1. Kőfejtők és építészek:
a feladat átértelmezései Toldytól Horváth Jánosig 823
2. A magyar irodalomtörténet-írás Beöthy Kis-tükrében 847
a) Műfajtörténeti atavizmus:
a millenniumi irodalomtörténet eposzi visszaütései 852
b) Ideológiai utóélet:
Toldy egykori Disraeli-mottója Beöthynél majd Antalinál 870
3. Visszametszés után: Horváth és Szauder
az irodalomtörténet magyar nyelvű művekre szűkítése ellen 877
4. Eszményből előfeltevés: a „sine ira et studio" Horváthnál 890
5. Nyelvi jel(kép)használat:
a nemzetképviseleti beszédmód és rítusai az irodalomtörténet-írásban 895
a) „Áldjuk a bölcsőt":
a nemzeti befogadás retorikája és rituáléja Beöthytől Horváthig 899
b) Szerb Antal válaszúton:
a kisebbségképviseleti megszólalás kizárt lehetősége 918
c) A hagyományos beszédmód késleltetett széttagolódása 1945 után 936
6. Mérlegen: egy nemzeti tudomány értéke 945
Bibliográfia és rövidítésjegyzék 963
Névmutató 1003

Témakörök