Egy nap a láthatatlan házban

Fülszöveg

A ház a világ végi völgyben felépült már; a kertet áthatolhatatlanul sűrű mandarinsövény veszi körül; a ház lakója csengő és óra nélkül éli napjait; de van saját forrása és zongorája meg könyvtára. Betegek ritkán zavarják - arrafelé az emberek csak végszükségben fordulnak orvoshoz, és az író bőségesen megoszthatja idejét orvosi teendői, kertje, tanlmányai, könyvei és a muzsika között - nem háborgatja senki.
De nem igazi magány ez: a szerző, aki tizenhárom nyelven ír és beszél, és a fél világot beutazta, korunk kultúrájának legjelentősebb képviselőivel tart fenn levelezést, könyvének legmegindítóbb részlete az az alkonyi kép, amint a knyargós úton közeledő autóbuszt várja, szívszorongva:
"Az utolsó lejtőn felkapaszkodva, a felhőket keresi a fénycsóva. Most már csak két lehetőségre gondolok: vagy megáll majd a kapu előtt vagy sem.
Ha lassít, valószínűleg megáll.
Ha megáll, valószínűleg jött posta.
Ha jön, talán jó híreket hoz!
Megáll!
Még nincs egészen vége a napnak: visszamenet mégöhet erre műhold, a fényes Echo II. a hunyorgató Anna... még lezuhant egy kései repülőgép, nekimehet a Serra falának, lehullhat egy meteor, mint az, amely az időknek előtte egy csíknyi vasdarabot szórt végig a völgyön úgy, hogy földemen is néha égitestbe botlok... még jöhetnek betegek, vendégek, még csaphat villám az eukaliptuszfába, fakadhat forrás a szőlőhegyen, szellemek szállhatnak az éjszakában, halottak jöhetnek búcsúzni, meghalhatok... de tudom: fontos, döntő dolgok ma már nem történhetnek." Vissza