Egy mosolygó diplomata emlékiratai II. (töredék)

Előszó

Részlet a könyvből:

A messze külföldön szolgáló diplomata többek között a «belpolitikával» is elveszti kapcsolatait. Amikor hazatértem Európába, észrevettem, hogy a dolgok mindenek előtt Olaszországban rosszul állanak. De fel voltam készülve arra, hogy a háború után zavaros idők következnek és annyira örültem annak, hogy ismét otthon lehetek: panasz nélkül viseltem el a különböző sztrájkokat és a belőlük fakadó bizonytalanságokat, mint azt, hogy a vasútak és villamosok közlekednek-e vagy sem, hogy a villany éppen vacsora közben alszik ki, hogy a pékek sütnek-e kenyeret és a szállodákban lehet-e szobát és kiszolgálást kapni vagy sem.
Bettinával Bordhigerából néhány napra Rómába utaztunk és a gyermekeket a nevelőnővel a Hotel Angst-ban hagytuk. Hosszas tárgyalások után sikerült a Hotel de Russie-ban előbb egy fürdőszobát, majd igazi hálószobát kapnunk. Azokban a napokban Rómában lényegesen nehezebb volt egy szállodai szobát, mint egy diplomáciai megbízást kapni. Ottartózkodásunk idején pincérsztrájk tört ki. Az ételek készen állottak a konyhában, de nem akadt senki, aki felhordta volna a vendégeknek. A szállodai vendégek között volt Cito herceg is, egy előkelő szép öregúr, akinek az udvarnál volt valamilyen állása. Ő, jómagam és még néhány úr, akik példánkat követték, helyettesítettük a pincéreket. Érdekes volt megfigyelni, hogy a vendégek milyen gyorsan hozzászoktak a különös helyzethez. Amikor Cito herceg, vagy én az első tálakkal megjelentünk, a vendégek sehogy sem akarták szolgálatainkat elfogadni, vagy túlzott hálálkodásban törtek ki. De még mielőtt véget ért volna az ebéd, már hangosan parancsolgattak:
- Cito! Varé! Gyorsan egy pohár sört! Vissza