Egy méter fehér szalag

Előszó

Részlet a könyvből:

Olyan fehér volt minden, mintha magának a Télapónak mesebeli birodalmába jutott volna Sári. Amerre látott: hóköpönyeges apró házak, kerítések, hóárnyalta fák. Az égen fehér bárányfelhők, mintha a menny nem lett volna egyéb, mint valami világoskék selyempalást, fehér prémmel diszitve... óriási világoskék palást: valami óriáskisasszony számára, aki ma este bálba készül. És szemben, a hegyoldalon, a fenyőerdő is hó alatt feküdt. Vastag hó alatt, amelyen alig-alig látszott meg itt-ott a nyulak, rókák, szarkák messzire elhúzódó nyoma: friss hó esett ma reggel és eltakarta azt is.
Sári a hegy oldalában állott, egy kiugró kanyarulatnál, az országút szélén. Szürke sapka meg sál volt rajta, szürke szvetter, nagy fehér kesztyű. A két karikás sibotra támaszkodott. Mellette ott feküdt a két hosszú, sárga sitalp: arra készült, hogy hazamegy. Az előbb ütötte el a félkilencet, a tiszta időben idáig elhallatszott a völgyből a toronyóra zengő hangja.
És amint ott állt és körülnézett a néma, havas tájékon, ebben a tündérbirodalomban, egyszerre nagy lárma, szitkozódás, sikoltozás, csörömpölés hallatszott a kanyarodón túlról. Sári felriadt. Körülnézett. Nem láthatott semmit. De mintha valaki rémülten, fájdalmasan felsikoltott volna...
Lihegve lábolt előre a hóban, hóna alatt a két hosszú sivel, kezében az összefogott két karikás bottal. Mi tagadás, kissé jobban dobogott a szive a rendesnél. Hallotta, hogy valaki káromkodik. Mi történhetett?
A kanyarulat mögött, a hóban ökrösszekér állott, megláncolt kerékkel, hogy ne csússzon a fagyos uton. Az ökrök szájából ömlött a fagyos pára. A kocsi mellett dühös, torzonborz férfi káromkodott és az ostorát suhogtatta, aki pedig sirt és kiáltozott, az egy kis falusi fiúcska volt, aki egyik kezét a szeme elé tartva védekezett az ütések ellen. Vissza