Egy másik ember

Fülszöveg

A nyolcvanas évek elején verseim, szövegeim előadása során egyre több eszközt tapasztaltam ki, amelyeket részben a nyelv, részben a hang, velük együtt pedig a mozdulat, a térbeli jelenlét felelőssége ad az ember kezébe. Megbizonyosodtam arról, hogy mindezzel autonóm költői munkát lehet létrehozni. Hangköltészeti performanszaim így egyre komplexabbak lettek nyelvileg, és egyszer csak felvetődött bennem a kérdés: miért nem társítom mindezt a zene dinamikus lehetőségeivel? Hiszen én magam is zenéltem, fiatalkorom legeredetibb tapasztalatai között ott volt a zene és a zenekar élménye - vissza kell hát térni hozzá, és egy még nagyobb, kollektív teret megnyitni vele! Elsősorban Bernáthyra gondoltam, hiszen vele a Fölöspéldány alternatív irodalmi csoportban már 1979 óta dolgoztam... Aztán ott volt régi barátom, Virágh Laci, profi zenész a kommersz szférában, meg Nagy Attila, akit még a Mozgó Világból ismertem, amikor gimnazistaként felkeresett a verseivel. Róla is tudtam, hogy ismert punkzenész. Egy avantgárd, egy punk, egy vendéglátós - ez pont jó keverék.
Az 1984. november 4-i első koncertünket követő fellépések során '85 szeptemberének végén került sor az első nagy hajókirándulásra a monolit irodalompolitikai blokként felügyelt írószövetség esztétikai bomlasztása céljából nemrégiben alakult Örley István Baráti Körrel. Rácz Péterék néhány órára kibéreltek a MAHART-tól egy folyami hajót, amely aztán megtelt író- és művészbarátokkal, családtagokkal, diákokkal és rokonszenvezőkkel. A mi szerepünk a zárókoncert volt: a magyar költészet számomra legfontosabb darabjai alapján kialakított Tankanyar repertoárjából játszottunk, odakint már sötét volt, égtek a város fényei, a hajó pedig körözött a Szabadság híd és a Margit híd között, tiszta volt az ég, és szép félhold világlott rajta. A koncert végére Attila teljesen begerjedt, egy hentesbárddal verte az elektromos bőgő húrjait. Vele ellentétben a tavasszal hozzánk csatlakozott Márta István komoly nyugalommal játszott, lezárásul egy improvizációt kezdeményezve: egy kísértethajó mászkált föl-alá, amelyről ordító zene és hujjogatás hangzott, és dőlt belőle a hang és a fény. Vissza