Előszó
Részlet a könyvből:
A «MAGYAR NÁBOB» MEGKÖLTÉSE
«Megköltés»: ez megint új szó. Én csináltam. Azért csináltam, mert eddig nem volt, s szükség volt rá. Írókra nézve ez műszaki kifejezés....
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A «MAGYAR NÁBOB» MEGKÖLTÉSE
«Megköltés»: ez megint új szó. Én csináltam. Azért csináltam, mert eddig nem volt, s szükség volt rá. Írókra nézve ez műszaki kifejezés. Meghatározója annak az agyműködésnek, a míg az író egy alapeszméből, a mit tárgyul elfogadott, egy egész művet megalkot. A magyar nyelvben igen szerencsés szó az, hogy «költ», mert kétféle értelmet fejez ki tökéletesen: azt, hogy «dichtet» és azt, hogy «brütet». S ez a kettő az írói működésnél együtt jár.
Kissé mókás helyzet ugyan, ha elképzeljük, hogy ül az a romantikus tollas azon a tikgömbön, saját fantáziája melegével iparkodva azt kikölteni, s maga sem tudja, hogy mi lesz belőle, ha kikel? Talán kakuk? vagy épen lidércz? (baziliszk). A realisztikus tollas már komolyabban végzi: ő a tapasztalat, az életismeret egyiptomi kemenczéjébe rakja be az eszmetojását, a minek a héjára már rá van írva a név: «Créve coeur», a hévmérő szerint aláfűt s bizonyosra működik.
Hát én a galamboktól vettem a példát. A galambköltésnél felváltja egymást a nő és a hím a fészken. A nő a fantázia, a hím a tapasztalat, az emlékezet, az itélő ész. Ezeknek együtt kell az új költeményt életre melengetni.
Ha lehet a galamb vallási szent jelvény, miért ne lehetne épen olyan szent jelvénye a költészetnek is.
Pusztán fantáziával lehet írni szép meséket; fantázia nélkül lehet írni remek korrajzokat; de a regényírásnál egyesülni kell mind a kettőnek. A regényírónak érezni is kell, tudni is kell, ébren is kell látni, álmodni is kell tudni. Ez az én elméletem.
Vissza