Egy magányos merénylő elmélkedései (dedikált példány)

Fülszöveg

Legenda és dokumentum, regényes történet és az eszmeáramlatokat erős kontúrokkal megrajzoló, érzékletes vallomás határozza meg Albert Gábor írásának szövetét. Nem "önéletrajz", sokkal inkább egy közösség, egy olyan magyar nagycsalád rajza, amelynek tagjai valamikor a tizenkilencedik század közepén, a reformkor felhajtó áramában emelkedtek ki, lett közülük az egyik országos hírű színművész, a másik akadémiai levelező tag, vagy éppen teológiai tanár.
A magány az emberi lét természetes állapota, többnyire áldás, a termékenység gazdag bőségével terhes, máskor kopár bilincs, lélekre csapódó börtönajtó. Minden kitörési kísérlet merénylet. Életünk, ezeknek a mélyben végbement, olykor meg sem nevezhető kitörési kísérleteknek végtelen sora, ha úgy tetszik, szövedéke. A merénylet szót a terroristák kisajátították, holott valamennyiünket ezek a rejtett vagy látványos merényletek tartanak életben. S mi, akik társadalmi diktatúrákban éltünk (s mikor nem diktatúra a társadalom?), ezt számtalanszor megtapasztaltuk.
A könyv írója tudatában van annak, hogy minden elmélet fakó, csupán az élet aranyló ága zöld. A tett, a mű. Az élet nagy pillanatai: egy titok megfejtése, rátalálás a felszabadító témára, vagy egy-egy a hatalomnak nem tetsző fölfedezés közzététele. Különösen olyan körülmények közt, mikor magánleveleink első olvasói igen gyakran nem a címzettek, hanem a III/III-as figyelőszervezet emberei, s olykor a leghűségesebb barátról, családtagról derült ki, hogy ellenségeink markában vergődő emberek.
A Magányos Merénylő elmélkedései ezekről is számot adnak. Vissza