Egy kétemeletes ház Pesten/A mi késik, nem múlik

Előszó

Részlet a könyvből:

Ha minden háznak történetét, vagy, mondanók, regényét tudhatná valaki, mely Pesten áll, épül vagy szétromboltatik, hogy helyette más és pompásabb emelkedjék: valóban érdekes legenda-gyűjteményt lehetne szerkeszteni.
E szép magas házak oly békésen nyugosznak alapjaikon s oly csendesek külről, mikép az ember azt hinné, hogy azokban a lakók élete semmiben nem válik el a mindennapi üzelmek megszokott vonadalmától. - Reggel a kabátos és trenninges lakók már hajnalban elkezdik vándorlásaikat; s ez naphosszában így foly, néha idegenekkel váltakozva, kik abba ki- s bejárnak. - A hölgyek többet ülnek otthon; olykor az ablakok mögött látja őket a szem, valamivel, sokszor semmivel elfoglalva; bár néha a vagyonosok, neki-öltözködve mint pávák vagy szerény sylphidek, ki- s bejárnak a kapun, míg az esti óra üt, s mint a kasba a méhek, kilencz óra tájban megkezdetik a hazatérés, s néha egyig, kettőig s tovább tart éjfél után.
Mindenesetre a legélénkebb egyéniség, este kapuzárás után, a házmester, kinek arcza többnyire valóságos személyes leirása a lakóknak. - Ki figyelemmel tekinti őt, midőn kaput nyit, s a jövőre savanyú képet csinál, bár ez leemeli kalapját előtte : az ember szinte fogadni merne, hogy a jött vagy a födélben, vagy alatt lakik. - Azután fokonként dagad és apad a házmesteri nyájasság, mint ár és apály. Egynek jó éjt mond, másik előtt némán emelint süvegén ; míg ennek mosolyogva s mélyen hajtja meg magát, amazt pedig épen az első emeletig kiséri lámpájával. Vissza