Fülszöveg
Részletek egy interjúból:
- Egy hipochonder emlékiratai című könyve új műfajjal kísérletezik. Mi indította a műfajváltásra?
- Tulajdonképpen egy régi bűnömet elevenítettem fel. Magam is novellistaként kezdtem. Mint a legtöbb önkritikus kritikus. Meddőnek ítélt hajlamaimat aztán igyekeztem elméletibb műfajokban kivirágoztatni. Szerintem a jó kritikusnak legalább a saját csődjében kell megtapasztalnia az írás törvényeit.
- Miről szól az Egy hipochonder emlékiratai?
- Életem legfontosabb személyéről. Csekélységemről. Ezenkívül csupa, mások számára is fontosnak nevezhető dolgokról. Életről, halálról, betegségről, elmúlásról, kétségbeesésről, vigaszról és így tovább. Ez egy "totális" munka. Noha terjedelme alig haladja meg a számottevő brosúrák ívszámát. Ilyen "alapvető" igénnyel csak a proklamációkat fogalmazó világmegváltók és a dilettánsok lépnek fel. Erre büszke vagyok. Ezt egy kissé szégyenlem is.
- Végeredményben mit is tartalmaz a könyv?
- Önéletrajzi és bölcselkedő...
Tovább
Fülszöveg
Részletek egy interjúból:
- Egy hipochonder emlékiratai című könyve új műfajjal kísérletezik. Mi indította a műfajváltásra?
- Tulajdonképpen egy régi bűnömet elevenítettem fel. Magam is novellistaként kezdtem. Mint a legtöbb önkritikus kritikus. Meddőnek ítélt hajlamaimat aztán igyekeztem elméletibb műfajokban kivirágoztatni. Szerintem a jó kritikusnak legalább a saját csődjében kell megtapasztalnia az írás törvényeit.
- Miről szól az Egy hipochonder emlékiratai?
- Életem legfontosabb személyéről. Csekélységemről. Ezenkívül csupa, mások számára is fontosnak nevezhető dolgokról. Életről, halálról, betegségről, elmúlásról, kétségbeesésről, vigaszról és így tovább. Ez egy "totális" munka. Noha terjedelme alig haladja meg a számottevő brosúrák ívszámát. Ilyen "alapvető" igénnyel csak a proklamációkat fogalmazó világmegváltók és a dilettánsok lépnek fel. Erre büszke vagyok. Ezt egy kissé szégyenlem is.
- Végeredményben mit is tartalmaz a könyv?
- Önéletrajzi és bölcselkedő fejezeteket. Az előbbiekben kedves halottaim alakját próbálom megidézni. El-eltöprengve távozásuk körülményein. Az elmélkedő passzusokban önmagamat igyekszem levizsgáztatni. Mire érdemes odafigyelnünk, és mire nem? Miben lehetek hálás a természetnek, és miben vallottam csődöt?
- Nem gondolja, hogy az Egy hipochonder emlékiratai túlságosan morbid olvasmány lesz?
- A kötet első fejezetében néhány mottószerű gondolatot is leírtam. Afféle "használati utasításként" az olvasó számára. Hadd idézzek belőlük két mondatot: "Aki sokat gondol a halálra, rendszerint nagyon szeret élni." "A halálfélelem: életszeretet."
Vissza