Egy híján húsz (dedikált példány)

Fülszöveg

Kelecsényi László 1947-ben született Budapesten. Jogi, majd bölcsészeti tanulmányokat folytatott, volt tudományos kutató, filmdramaturg, hírlapíró. 1995 óta írásai jövedelméből él. Írói munkássága mellett, filmtörténettel, valamint Krúdy Gyula és Ottlik Géza életművének kutatásával foglalkozik. Fontosabb művei: életrajz Latinovits Zoltánról (1981), Karády Katalinról (1989) és Ottlik Gézáról (2000). Ez a regénye egy trilógia harmadik, befejező része. Előzmények: Mozibolondok (iskolaregény, 1997) és 66 (évregény, 2000)
Bolond egy könyv ez. Ám mégis van benne valamilyen rendszer.
Hősei, alighogy feltűnnek, s valamelyest megismerjük és megkedveljük őket, máris eltűnnek szem elől. Hogy azután évek, esetleg évtizedek múlva váratlanul ismét felbukkanjanak. Jó harminc évet fog át a történet, ha ezt a szakaszos elbeszélést egyáltalán annak lehet nevezni. A szereplők mintha nem akarnák fölismerni egymást, folyton újrakezdik, megint bemutatkoznak - az olvasónak. Egykori létezésünk bizonyítékait kutatják és erősítik. Azért sóvárognak, hogy az emberöltő, melyet végigéltek, ne enyésszen el egészen, ne porladjon semmivé, ha ők végleg lelépnek a színről. De hát a történelem fütyül erre, s közönyösen végiggyalogol rajtuk.
Bolond könyv ez mégis. Egy pillanatig se hagyja nyugton az olvasót. Hol hideget, hol meleget fúj rá. Kapkodhatja szegény a fejét, miért nem hagyják nyugodtan, régimódian olvasni.
Hát nem, és nem.
Azok az idők elmúltak. Már a mozi is szinte halott, legalábbis azoknak a rendezőknek túlnyomó többsége, akiknek egyes írások ajánlása szól, s akik valamilyen evilági vagy világon túli forgatócsoport élén filmet készíthetnének belőlük.
Bolond könyv ez. Először össze-vissza, aztán az elejétől a végéig. Vagy megfordítva. Vagy sehogy. Ám a jó könyv előbb-utóbb elolvastatja magát. Talán így van. Talán nem. Reménykedjünk. Vissza