Egy hajótörött naplójából

Fülszöveg

Az öt évtizeden át egymást követő irodalmi elméletekre, izmusokra nem sok időt pazaroltam: érdeklődésem egészen más irányba, az eredethez, a Föld, az élővilág eredetével foglalkozó tudományokhoz vonzott. A csillagászat például gyerekkorom óta foglalkoztatja képzeletemet. Pontosan emlékszem, 1936 telén történt, hogy édesapám, akinek a Holdról tettem fel kérdéseket, megmutatta nekem James Jeans A csillagos ég titkai című népszerűsítő munkáját. Amikor látta, mennyire érdekel a téma, néhány héten keresztül minden vasárnap felolvasott belőle pár oldalt. Komolyan vette a leckét: időnként kikérdezett. A bemagolt adatok papagájszerű ismételgetésénél jelentősebb eredménynek tartom a hosszú távon lemérhető hatást, a felolvasások nyomán a szó szoros értelmében kitágult a látóköröm. Több mint fél évszázada kísér az a mindent átható érzés, hogy égitesten élek: csillagok, naprendszerek, tejutak között, és a csillagászati távolságok gondolatával belém költözött a kozmikus távlatok tudata is.
*
Amíg Magyarországon él az ember, észre se veszi, hogy magyarul gondolkodik. Külföldön viszont már néhány heti kényszerű tartózkodás után tudatosodik a művelet rendhagyó volta. És megkezdődik a küzdelem az anyanyelv megtartásáért a tudat alá is beszüremlő idegen nyelvek ellen.
Az eredmény? A negyven éves háborúban lépésről lépésre fel kellett adnom bizonyos területeket: csökkent a szókincsem. A veszteség mégse káros, mert megfelel emberi állapotomnak és jól illusztrálja a hosszú emigráció következményét: a lélek erózióját, a befelé terjedő sivatagot. Emlékezetem csak a számomra fontos szavakat őrizte meg, aminthogy a sivatagban is csak azt hordjuk magunkkal, ami a létfenntartáshoz feltétlen szükséges. Vissza