Előszó
Részlet a kötetből:
"Az Amorbachból Seckachba induló vonat csak pillanatokig' vesztegelt Hainstadt kicsi állomásán.
A faluból harangszó hallatszott.
A vonatvezető levette sapkáját és...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
"Az Amorbachból Seckachba induló vonat csak pillanatokig' vesztegelt Hainstadt kicsi állomásán.
A faluból harangszó hallatszott.
A vonatvezető levette sapkáját és keresztet vetett:
- Isten adjon szegény lelkének nyugodalmat, amen!
A faluban most bocsátották le sírjába kartársát, Falk vonatvezetőt.
A vonat tovább döcögött a badeni vidéken; éles fütty sivított egészen a temetőig, a kis „kávédaráló" utolsó üdvözlete volt ez a fütty, melyet a csendes álmodónak küldött, ki oly hosszú évekig vezette a hazai földeken ide és oda.
Az iskolásgyermekek énekeltek és a pap keskeny, halavány kézzel áldotta meg a holtat. Két fiatal asszony hangosan zokogott és a finom, felhőszerű tömjénfüstbe szapora esőcseppek hullottak. Tavaszi eső, mely a lombok zsenge zöldjét locsolta és a leveleket átlátszóvá varázsolta.
A szertartásnak vége volt. Az ifjú lelkipásztor a zokogó asszonyokhoz lépett. Kezét nyújtotta nekik:
- Jámbor embert szólított magához az Úr, de maguk ne adják annyira oda magukat a bánatnak, gondoljanak azokra, kik jönnek, gondoljanak a kisdedekre, kiket Isten kegyelme fog ajándékozni maguknak.
Szégyenlősen, gyengéden mosolygott a két ifjú nő és szemeikben, melyek még az apjuk utáni sírástól voltak nedvesek, az életnek vidám kis sugara csillogott."
Vissza