Előszó
Részlet a könyvből:
Szomorúbb karácson estéjét nem lehet képzelni. Az asztalon nincs kenyér, a kandallóban nem ég a tüz... A szük, barátságtalan szobát mécses világítja és pislogó fényét a...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Szomorúbb karácson estéjét nem lehet képzelni. Az asztalon nincs kenyér, a kandallóban nem ég a tüz... A szük, barátságtalan szobát mécses világítja és pislogó fényét a szegénység és nyomornak éhség és bú emésztette arcaira veti. A szük utcában üvölt a szél, s az ódon falakhoz csapkodja a kavargó havat. Az a halvány fény, mely a kunyhó ablakán átcsillámlik, rezgő sugarait a hótömegre veti és gyönge világosságot vet az utca sötétségére. A szegénység e hajlékában, ez ócska, egy emeletes házban, mely dűlőfélben látszik lenni, oly látvány várakozik reánk, melynek merevségét egyetlen költői szikra se enyhiti.
A ház belseje kicsiny, alacsony szobát mutat, puszta, füstös falakkal. Akár hová tekintesz, a szükség és nyomor képét látod. Az egyik szögletben durván ácsolt ágyfa áll. A puszta kandalló közelében fenyőfa asztal van alkalmazva, mely körül néhány rosz szék csoportosul. Ez képezi a kis szoba összes bútorzatát.
Az asztal mellett két egyén ül, kiknek arcára a nyomor és kétségbeesés mély barázdákat vésett.
Az egyik nő, csecsemővel keblén, ki, hogy a csikorgó hideg ellen magát és gyermekét megóvja, ócska, barna köpenybe burkolózott. Némán ül és mereven nézi a tűzhelyt. Barna haját rongyos, piszkos sapka födi és mindezek ellenére, a bú által eltorzítva, sápadt arca gyöngéd női szépséget mutat. Vonásaiból észrevehető, hogy még nem idősb husz évnél. Félig hunyt, sötét szemében vad fény csillámlik, de inkább vonzó mint visszataszító. Elkékült, didergő ajaka még nem rég rózsás fényben diszlett...
Vissza