Egy diákkor története

Előszó

Forró Pál könyvét nagy érdeklődéssel olvastam és azt hiszem, ép olyan érdeklődéssel fogja olvasni mindenki, aki i szereti és érti az ifjúságot. Nem. ismerek könyvet, amely a mai gyermek és serdülő fiatalember életét, lelki állapotát, környezetéhez való viszonyát, képességeinek és emberi tulajdonságainak kifejlését olyan teljes nyíltsággal, szinte kíméletlen őszinteséggel és emellett olyan tanulságosan tárná fel, mint ez a munka.
Ha a fiatalságunkra gondolunk, rendszerint abba a rózsaszínű ködbe burkoltan látjuk, amellyel az emlékezés bevonja az elmúlt dolgoknak még szomorúságait is, különösen ha fiatalkorunkról van szó. Ifjúi szomorúságaink megédesítve, küzdelmeink megszépítve, ifjúi lobogásunk idealizáltan jelenik meg tudatunkban, gondolatunk illúziónk fátyolán néz mindent, ami a gyermek- és ifjukorunké volt. Csak kevesen érzik tudatosan, hogy a gyermek- és különösen a serdülő-kornak is megvannak a maga tragédiái, keserves küzdelmei, hogy az élet ép ugy nyomasztja a fejledező fiatal embert, mint a felnőttet. Az az ezerféle lekötöttség és keserű kényszer, amellyel a természet és társadalom bilincsbe veri a gyermeket, az a tehetetlenség, amely a még fejletlen, erőinek, emberi önállóságának öntudatára nem ébredt lelket a kielégületlenség sivár érzésével tartja örökös nyugtalanságban, az alakuló, karakterét még meg nem talált intelligencia forrongása, mely egyik végletből a másikba dobálja biztos és szilárd nyugvópont nélkül, az érzékek ébredése, mely félelmes szenvedélyek és szörnyü veszedelmek meredekeit tárja fel a fiatal lélek előtt, - folytonos félelemmel, keserüséggel, epekedéssel és nyugtalansággal tölti meg a gyermek életét... Vissza