Egy budai úrilány (dedikált példány)

Fülszöveg

Lángh Júliát budai úrilányként próbálták fölnevelni egy olyan korban, amikor "úrinak" lenni sem könnyű nem volt, sem veszélytelen. A keresztény középosztálybeli család életébe a szülők akarata ellenére is beszivárog a kinti világ. 1945-60: félelem a csöngéstől, a népnevelőktől, a Szabad Nép félóráktól, aranyrejtegetés miatt börtönbe kerülő nagynéni, kommunista hitből kiábrándult nagybácsi, vitrindíszek eladogatása a bizományiban, szertartásos vasárnapi ebéd és hétköznapi sztálinpástétom, plakátok és jelszavak az utcán, az iskolában, és az ÁVO épületével szemközti bábszínház műhelye, ahol a nyilvánossághoz nem jutó képzőművészek készítik a bábokat, és ahol a mesélő először hall nyílt beszédet a világ fontos dolgairól, politikától a szerelemig.
Lángh Júlia (1942) volt tanár, tanító, reklámszövegíró, fordító, szociális gondozó és újságíró. 1977-től Párizsban élt, 1984-től a müncheni Szabad Európa Rádió munkatársa volt a rádió bezárásig, ezután elment egy vére Afrikába óvónőnek. 2001-ben ismét Afrikába utazott, csádi fiataloknak tanított rádiós újságírást. Magyarországon él.
"Ha valamilyen alkalomból, szilveszter, vagy olimpiai győzelem, megszólalt a rádióban a himnusz - a hazai magyar rádióban, amelynek a híreit soha nem hallgattuk; mihelyt elhangzott, hogy hírek következnek, apám földúltan odaszaladt, elzárta, nem bírom, én ezt nem bírom, nyögte -, nagyanyám könnybe lábadó szemmel figyelt, és a jőveendőt után mindig megjegyezte, hogy ő ezt nem tudja megállni könnyek nélkül. Mitől vagy olyan nagy magyar, kérdezte anyám, és nevetett, apád német, anyád tót, férjed lengyel származású volt, nincs is a családban senki, aki színmagyar lenne. A szív számít, válaszolt gőgösen az öregasszony. Ebben egyébként, noha vitáikban általában anyámnak adtam igazat, egyetértettem a nagymamával. Ez fontos üzenet volt. Sőt, még fölmentés is árulásaimért, amelyek nem árulások voltak, hanem igazságkeresések. A szív számít, nem a származás." Vissza